
Meghalt egy férfi a Balatonban
Orbán Zoltán elmondta: az 55 éves magyar férfi vasárnap délelőtt Balatonfenyves térségében gumimatraccal ment be a tóba, majd eltűnt. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Orbán Zoltán elmondta: az 55 éves magyar férfi vasárnap délelőtt Balatonfenyves térségében gumimatraccal ment be a tóba, majd eltűnt. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának

A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón ismertetett útvonal alapján az első szakasz 2020. május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely

A balatoni táborok megnyitóján Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: az Erzsébet-táborokban jókedv, vidámság és olyan programok várják a gyermekeket, amik az érzékenységet,

Az ingyenes fesztivál szervezői idén a családok napközbeni szórakoztatására a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektettek. A fesztiválteret balatoni élményparkkal, valamint ízek és mesterségek utcájával bővítették ki

A zebrák előtt éjjel-nappal az aszfaltba süllyesztett ledek villognak, ha gyalogos közelíti meg az átkelőt. Az avatási ünnepségen Bakler Zoltán rendőr őrnagy elmondta, hogy az

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt olyan település, Borsodbóta, amelyet meg sem lehetett közelíteni. Heves és Baranya megyében a legnagyobb a kár. A Heves megyei Egerszóláton udvarokba, pincékbe,

A témában tartott tihanyi sajtótájékoztatón Bagyó Sándor, a szakszolgálat elnöke azt mondta, hogy a Balaton a legbiztonságosabb európai tó, ami nagy összefogás eredménye. A “drónflotta” üzembe

Megyer Csaba, a BFNPI természetmegőrzési osztályának vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a Zalaegerszegi Járási Hivatal mint zöldhatóság pénteken lefoglalta a Pethőhenyén befogott hüllőt. A nemzeti

Balogh János a huszonötödik alkalommal megtartott országos polgárőrnapon kiemelte: a polgárőrök 64 ezer alkalommal 550 ezernél is több szolgálati órát teljesítettek a rendőrökkel közösen 2018-ban,

A cég koordinálásával két szövetkezet termelői közösen biztosítják a körülbelül 5 tonna meggyet az akcióhoz. Kiemelték, a termékmarketing akció legfontosabb feladata a tudatos és napi
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!