
Első bálozó lett az Anna-bál szépe
A zsűri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt bálozó közül választotta a 194. Anna-bál szépének a 23 éves kisvárdai Purgel Rékát, aki édesapjával érkezett a
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A zsűri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt bálozó közül választotta a 194. Anna-bál szépének a 23 éves kisvárdai Purgel Rékát, aki édesapjával érkezett a

A VMSZ július 16-án hirdette meg a közadakozást. A pénz 48 óra alatt összegyűlt: 5,3 millió forintot tett ki a lakossági adomány, míg az Opus

A hőség miatt péntekre már másodfokú figyelmeztetést adtak ki Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére. A fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna,

Tálos Mónika, a szervező Mozdulj! Közhasznú Egyesület alelnöke szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a kezdeményezés mintegy 70 résztvevője Balatonalmádiból indulva 200-220 kilométeres távot

A közlés szerint azért kell lezárni a kerékpárutat a Balatonszentgyörgy, Gulya csárda és a Balatonberény bekötőút közötti szakaszon, mert a kerékpárút forgalmát közlekedésbiztonsági okokból nem

Mint azt Ivanics Ferenctől, a Bakonyi Csillagászati Egyesület vezetőjétől megtudtuk, a Holdra lépés 50. évfordulója alkalmából különleges magaslégköri ballont bocsájtott fel az egyesület július 20-án

A fenntartható erdőgazdálkodással és az örökerdő fogalmával is megismerkedhet az a csaknem 4000 diák és pedagógus, aki idén nyáron az Erdei Vándortáborok hét előre kialakított

Büki Zsolt rendőr százados, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság közrendvédelmi alosztályvezetője szabadidejében vízimentő polgárőrként teljesített szolgálatot 2019. július 22-én délután egy helyi strandon, amikor egy nő segítséget

A századik esten Bayer Ilona volt a háziasszony, a Virágok világa című, pódium színpadi előadáson a Németh István Péter kortárs költő verseiből összeállított virágcsokrot Bodza Klára

Az ünneplők Herczeg Ferenc egykori Római úti birtokánál koszorúztak, majd az írófejedelemről elnevezett strand előtt álló szobránál emlékeznek. Mindannyian kirándulást tettek a bányaudvarokba, ott elmélkedtek
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!