
Részegen tört meg autókat
A Balatonfüredi Rendőrfőkapitányság büntetőeljárást indított egy 29 éves szári férfi ellen. Úgy tudni, a férfi július 30-án egy füredi szórakozóhely előtt parkoló személygépkocsijával 22 óra
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Balatonfüredi Rendőrfőkapitányság büntetőeljárást indított egy 29 éves szári férfi ellen. Úgy tudni, a férfi július 30-án egy füredi szórakozóhely előtt parkoló személygépkocsijával 22 óra

A megnyitó ünnepségén Vella Zsolt polgármester köszöntő beszédében külön üdvözölte a testvértelepülések polgármestereit. Itt hirdették ki a borverseny eredményeit, csallóközi muzsika szólt, fellépett Tóth Tünde

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére másodfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron,

A dél-kínai Kantonban található Szun Jat-szen Egyetem kutatói a dengue-láz és a zika vírus terjedéséért is felelős ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) fajon végeztek négy éven át

Dóka Imre a közleményben azt írta, a tervek szerint a héten a turisztikai szempontból kiemelten fontos helyek közül a Balatonnál, a Tisza-tónál és a Fertő-parti

Vasárnap délután Kunmadarason heves zivatar vonult át, amelyet orkánerejű (több mint 115 kilométer/órás sebességű) széllökések kísértek. 144 kilométer/óra volt a maximum, ezzel megdőlt a július

Azt írták: az idei allergiás időszak várhatóan gyengébb lesz a szokásosnál. Az augusztus eleji megjelenést követően a pollenkoncentráció lassú emelkedésére lehet számítani, de a hónap

Tíz napon keresztül harmincöt helyszínen ezerötszáz programot élvezhetett a közönség, teltházas koncertet adott a Boban Markovic Orkestar, a 30Y és Dés László. Idén először vett

A fonyódi óriáskerék kétségtelenül a Balaton egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó turisztikai látványossága. A 21 méter magas szerkezet 18 gondolájában összesen 72 főnek van hely.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján arról adott tájékoztatást, hogy főleg Zalaegerszegen kaptak sok riasztást a viharkárok miatt. Vízeltávolításhoz, vízben elakadt járművek mentéséhez kértek segítséget
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!