
Kevesebb a szőlő, de jobb minőségű
A pincészet két birtokán 18,5 millió kilogramm szőlőt dolgoztak fel, a tavalyinál tíz százalékkal kevesebbet, Badacsonyban 11,5 millió, Egerben 7 millió kilogrammot – közölte Varga
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A pincészet két birtokán 18,5 millió kilogramm szőlőt dolgoztak fel, a tavalyinál tíz százalékkal kevesebbet, Badacsonyban 11,5 millió, Egerben 7 millió kilogrammot – közölte Varga

Közel félezer indulóra számít a VEDAC a Mezei Futó Magyar Liga második fordulójában, valamint az ezzel egy időben megrendezendő Közép-Dunántúli Régió számára kiírt Sport XXI

Az esemény két napján ezúttal is teltház volt a strandon, a megnyitón Balassa Balázs polgármester úgy fogalmazott, hogy a kezdetekkor a szervező Szigligeti Turisztikai egyesület

A szakember azt mondta, hogy a 2014-es Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat alapján a felnőttek cukorfogyasztása ugyanakkor az ajánlás alatt marad, mindössze 8-9 százalék.

Október 20-án a legkevésbé, 15,9 fokig Balatonlellén süllyedt a hőmérséklet, ez új rekord az 1953-as badacsonytomaji 15,3 Celsius-fok után. Közölték azt is, hogy megdőlt az

A közlemény szerint a 42 éves balatonfüredi férfi több hónapja, alkalmanként egy kilogrammos tételben vásárolt kábítószert, amelyet Fejér és Veszprém megyében értékesített. A rendőrök –

A balesetekben gyerekek, fiatal lányok, férfiak, anyák, apák, nagymamák, nagypapák, autósok, kerékpárosok, teherautósofőrök, motorosok, gyalogosok vesztették életüket. Egyikük sem úgy indult el aznap, hogy egy

A Balaton levezető rendszere egy 19 milliárd forintos beruházás keretében újul meg, amelynek részeként átépítik a Sió-zsilipet, és a balatonkiliti mederduzzasztót. Mivel a balatonkiliti műtárgy alapozása

A Balaton-kutatás megújulásához újra kell pozícionálni tihanyi Balatoni Limnológiai Intézetet (BLI), amely a várakozások szerint az eddigieknél jelentősebb forrásokkal működhet – nyilatkozta Jordán Ferenc, az

Apáti Ferenc, a FruitVeB és az ÉKASZ (Alma Terméktanács) alelnöke a gyenge terméskilátást egyebek mellett a tavaszi fagyokkal, a júliusi csapadékhiánnyal és azzal indokolta, hogy
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!