
Ma érkezik az eső, a lehűlés
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint Vasárnap eleinte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég szórványosan esővel, záporral, emellett egy-egy zivatar is előfordulhat. A nap második
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint Vasárnap eleinte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég szórványosan esővel, záporral, emellett egy-egy zivatar is előfordulhat. A nap második

A Balatoni Szövetség közlése szerint a balatoni települések nagy részén maradnak az eddigi lezárások, amelyek többnyire strandokat, parkolókat, kilátókat, mólókat, parti sétányokat, kikötőket érintettek. Révfülöpön

Révfülöpön komolyan veszik a járvány miatt meghozott kijárási korlátozást. A hétvégére a polgármester további szigorításokat léptetett életbe. Révfülöpön közterületen csak a lakcímkártyával, tartózkodási engedéllyel rendelkezők

A vásárlásra vonatkozó kormányzati előírásokhoz hasonlóan a helyi piacokra is életkori időkorlátozásokat vezetett be több vidéki önkormányzat. A településeken védőmaszkokat osztanak, és általános fertőtlenítésbe kezdtek.

Az autóipar fokozatosan próbál visszaállni a termelésre. A győri Audinál kedden már részlegesen újraindult a munka a motorgyárban, egy összeszerelő soron, a termelést lépcsőzetesen futtatják

A bajba jutott állatok mentésével foglalkozó állatmenhelyeken a koronavírus-járvány miatt elentős problémát okozhat az állatok etetése. A Nébih egyeztetett több állatvédelmi ernyőszervezet képviselőjével, hogy képet kaphasson

Nagy Anna kiemelte: a gyermekek is tele vannak félelemmel, ezért a saját szintjükön el kell magyarázni nekik a lényeget a vírusról, és a szülőknek meg

Kedden reggelig még túlnyomóan borult lesz az ég, majd a déli óráktól felszakadozik, csökken a felhőzet, és délután már általában többórás napsütés valószínű. Reggelig, kora

A város vezetője a település közösségi oldalán arról számolt be, a helyi vállalkozások életben tartása érdekében újabb intézkedéseket hoztak. Azok a vállalkozások, amelyek az önkormányzattól

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a 49 éves nő 2018 júliusa és 2019 októbere között ügyfélreferensként dolgozott egy bank keszthelyi, majd
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!