
Elfogták a siófoki mentőautó kifosztóját
A feltételezett elkövetőt szerdán elfogták, és lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Siófoki kapitányságon. A 35 éves J. A. helyi lakos beismerte és megbánta
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A feltételezett elkövetőt szerdán elfogták, és lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Siófoki kapitányságon. A 35 éves J. A. helyi lakos beismerte és megbánta
Az MTÜ külön foglalkozott a természetes fürdőhelyeket üzemeltetőkkel, így most ezt vesszük górcső alá. Természetesen ez a Balatonra is vonatkozó szabályok. A fürdőhelyek azzal a feltétellel
A siófoki Szép-Völgyi utcába riasztották a tűzoltókat és egy őzgidához – írta a sonline.hu. A portál beszámolója szerint (kattintson a videóra) feszítő-vágó berendezéssel szabadították ki
Az MME január közepén a lakosság segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok országos felméréséhez. A beérkezett adatok alapján Magyarország 631 településén, 871 helyszínen 16

Radics Kornélia az OMSZ honlapján megjelent írásában felidézte, hogy az időjárási viszonyok megismerése, feltérképezése már hosszú évszázadok óta létfontosságú az emberiség számára. Ennek jegyében Ferenc

Debrecen utcáin lényegesen többen voltak hétfőn, mint a korábbi napokban, nőtt a kerékpárosok száma is – tapasztalta az MTI tudósítója. A Nagyerdő parkerdei része még

A vezérigazgató emlékeztetett, hogy a miniszterelnök április 29-i bejelentése szerint május 4-től új szakaszába lép a járvány elleni védekezés és kismértékben enyhítenek a korlátozásokon. A

A Veszprém-Szentkirályszabadja-Balatonalmádi kerékpárút rendkívül forgalmas, nemcsak hétvégén, hétközben is naponta több százan használják. A bringások többsége azonban nincs felkészülve a váratlan helyzetekre, mondjuk egy defektre,

Április végén épp egy siófoki háznál láttak el beteget a mentők, amikor valaki feltörte a parkoló mentőautót és elvitte az Országos Mentőszolgálat egy bajtársának övtáskáját,

Kifejtette: korábban a közösségi elvárás csak az volt, hogy a nő egy bizonyos kor után legyen feleség és anya. Mostanra több lett az elvárás. A
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!