
Áramszünet Almádiban
Az E.ON tájékoztatja a lakosságot, hogy tervszerű fejlesztése miatt áramszünet lesz 2020. augusztus 24-én, 25-én és 26-án Balatonalmádiban.
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Az E.ON tájékoztatja a lakosságot, hogy tervszerű fejlesztése miatt áramszünet lesz 2020. augusztus 24-én, 25-én és 26-án Balatonalmádiban.

Augusztusban, a kánikulának köszönhetően megnövekedett a forgalom Somogy megye útjain. A 67-es főútvonalon, a Kaposvár és Somogytúr közötti szakaszának új nyomvonala kikerüli a településeket, ezáltal

Az alkotó elkészítette mostanra a helyi Fekete kastély mását is, de megcsodálhatják az érdeklődők a ladi, turai, tiszadobi, neuschwansteini kastély méretarányos kicsinyített mását is. A

A programon az ötletgazda mellett még a hódmezővásárhelyi Balla Gábor, a móri Kiricsi József, a budapesti Nagy-László István, komlói Varga Péter, a szigetszentmiklósi Horváth Csaba

A mindössze 24 éves, de már világhírnévre szert tett előadónak ez volt az első koncertje a karantén lejárta óta. Gyulakeszibe személyes kedvenceivel érkezett, első ízben

A Tapolcai Repülő Egyesület az elmúlt évben megkapta a használatbavételi engedélyt, már bárki kipróbálhatja, milyen a repülés. Az egyesület most közel húsz helyi és vidéki tagot

Az eseményen 149 programot rendeznek, 12 kiállítást, 64 gyerekprogramot, 61 koncertet. Régészeti előadások, kerekasztal beszélgetések, színházi produkciók, komolyzenei koncertek szerepelnek a fesztivál programjai között. A

Itt él ugyanis hazánk legnagyobb látogatható bivaly csordája. Az állatok megfigyelésében távcső segíti a látogatót, amellyel a szerencsések a dagonyázó, legelésző bivalyok mellett a fürgén

Pünkösdkor nyitotta meg Ördög Nóra műsorvezető és fotós férje, Nánási Pál Balatonakarattyán a bisztróként, kávézóként, kisboltként üzemelő vendéglátó egységét. A Nekem a Balaton nevet kapó

A jégolvadástól kezdve a halőrök folyamatosan figyelik a Balatonon és a befolyókon előforduló elhullott halak számát és fajösszetételét. Természetesen a Balatonon, mint természetes vízen szinte
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!