
Újabb utórengést mértek Magyarországon
A múlt hét eleji földrengések, majd a szerdai utórengés után újabb földrengés volt Horvátországban szombaton este, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett – közölte az ELKH
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A múlt hét eleji földrengések, majd a szerdai utórengés után újabb földrengés volt Horvátországban szombaton este, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett – közölte az ELKH

Nagy Bálint, a település polgármestere úgy fogalmazott, tapasztalataik szerint hétvégenként sok látogató érkezik Keszthelyre, akik főleg a Balaton-parton sétálnak, töltik el az időt. A városvezető

Azt írják: “Igazgatóságunk üzemi vadászterületein az alábbi időpontokban nagyvad terelővadászatot tart, kérjük a kedves látogatókat, hogy programjuk szervezése során ezt vegyék figyelembe, a felsorolt területeket

Az 1981-2010-es időszak átlagánál 1,2 Celsius-fokkal volt melegebb a múlt év, ezzel az 1901-től vezetett hőmérsékleti rangsorban (a 2000-es év mellé) a hatodik helyre került.

A pénteki alapkőletétel alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tósoki Imre, Tihany polgármestere elmondta, hogy a fejlesztés részben uniós, részben hazai forrásból megvalósuló, összesen 1,9 milliárd forintos beruházás

A beruházáshoz 31 millió forintos támogatást kapott a község, így a több funkciót ellátó, művelődési házat, könyvtárt, polgármesteri hivatalt biztosító épület mostantól gazdaságosan üzemeltethető. A

Vízkereszt napján, az áldás idején pazar naplemente ragyogott a Balaton felett, színes ünneplőbe öltöztetve a Badacsony ormait is. A délelőtti borongós idő megszűnt, a felhők feloszlóban voltak.

A Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér- és vörösborokat, amelyeket a szakmai szervezet tagjai az

A főváros és a magyar tenger közötti kerékpárút kivitelezése ebben az esztendőben 2,9 milliárd forintból folytatódik. A tervek szerint 2021 második felében átadják a teljes

A Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Győri Audi ETO KC honlapjának keddi híradása szerint Danyi nyáron lejáró szerződését a klub
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!