
Szarvas vonulás a marcali elkerülőn
Kovács Gábor közösségi oldalán azt írta: “Rudli a Marcali elkerülőn. Ilyet sem láttam még ilyen közelről. Szerencsétlenek estek/keltek a kerítés drótjában… “Nem a szarvas megy
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Kovács Gábor közösségi oldalán azt írta: “Rudli a Marcali elkerülőn. Ilyet sem láttam még ilyen közelről. Szerencsétlenek estek/keltek a kerítés drótjában… “Nem a szarvas megy

Az önkormányzat már az előző hétvégén is megnyitotta a Nagystrandot a látogatók előtt, aminek nagy sikere volt. Azt írták, közel sem volt akkora tömeg, mint

Első ízben rajtol el a dm drogéria és a Maratonman közös versenye a Balaton déli partján, Zamárdiban. A résztvevők három táv közül választhatnak, a félmaratoni

A tavalyi összefogásnak köszönhetően idén áprilisban körülbelül (igen, jól olvassák), mintegy 258.000 darab tulipán bont szirmot Kőröshegyen. Bár a helyzet még mindig bizonytalan, de a

Az óvodával szemközti, egykori tűzoltószertár területén tornaszoba épül a kicsiknek a Magyar Falu program támogatásával. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2021 évi pályázata segítségével a Császtai strand

A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is – közölte a Reacty Digital

Mint azt megtudtuk, a vadasparkot 4.6 hektáros területen alakítják ki, ahol hazánk öt nagyvadjai mind megtekinthetőek lesznek. Az érdeklődők láthatják a gímszarvast, az őzet, a

A videó készítője Balatonedericsnél a kanyarból kiérve egyszerűen szembetalálta magát egy másik autóval. Úgy fogalmazott az autós, “látszólag nem arról van szó, hogy a szemből

Agg Z. Tamás, a Balatonalmádi Városgondnokság vezetője a város közösség oldalán közölte: “A képeken jól látszik, amit okkal feltételeztünk a külső jelek alapján, hogy a

A járőrök 2021. február 20-án, a késő esti órákban Balatonalmádi belterületén igazoltattak egy tehergépkocsit, amelyet egy budapesti lakos vezetett. Az intézkedés során felmerült a gyanú,
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!