
Még több utas, még több élmény – szezonrekord a BAHART-nál!
A kompszolgáltatás forgalma a nyári hónapokban a tavalyihoz képest 34 ezerrel 904 ezer főre nőtt, ez mintegy 4%-os növekedést jelent a múlt év azonos időszakához
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A kompszolgáltatás forgalma a nyári hónapokban a tavalyihoz képest 34 ezerrel 904 ezer főre nőtt, ez mintegy 4%-os növekedést jelent a múlt év azonos időszakához

A kimutatás hitelesen tanúsítja a lekérdező magánszemély jövedelem- és járulékadatait 12 hónapra visszamenőleg, a munkáltató, illetve kifizető bevallásai alapján. A NAV aláírással hitelesített pdf-dokumentum néhány gombnyomással

Konzultációra hívja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószakmát. Az idei Nemzeti Adókonzultáció górcső alá veszi az adóintelligenciát, vagyis az AI szerepét az adózásban.

A kiállítás vízen és parton egyaránt kínál látványt: több mint 70 kiállító és több mint 80 hajó mutatkozik be, közel 10 premierrel, a kisebb elektromos

Kétszáz éve született Jókai Mór a magyar romantikus próza legnagyobb alkotója. A 2025-ös évet Jókai születésének 200. évfordulója alkalmából emlékévvé nyilvánította az Országgyűlés. Ebből az

Szántódrévből 7.00 és 21.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 21.15 perc között. hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom függvényében

A csekély értékű ajándékot a munkáltató adhatja a szülőknek, illetve akár közvetlenül a tanulónak, diáknak is. Ez lehet termék, szolgáltatás és akár utalvány is, de

A Kultkikötő helyszínein újra bebizonyosodott, hogy a balatoni nyár elmaradhatatlan részét képezi a kultúra. A Cotton Club Singers, A GRUND – vígszínházi fiúzenekar, a Szívhang című előadás és Beck Zoli önálló

Három koncert és két színházi est kerül színpadra a siófoki Templomséták és az alsóörsi kiállítás mellett. Bogláron az örök kedvenc Halász Judit koncertje koronázza meg

Az augusztus 9. és 16. között zajló verseny komoly kihívás elé állította a világ legjobb vitorlázóit. A megszokottól eltérően gyenge, forgolódó szelek, erős áramlások és
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!