
Reformkor-idéző Balatonfüreden
A Tagore sétányon népi és iparművészeti vásár, a Kisfaludy színpadon koncertet várták az érdelődőket. Volt hagyományőrző tánc, vásári komédiamúzeumpedagógiai foglalkozás borkóstoló, festmény aukció is. A
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Tagore sétányon népi és iparművészeti vásár, a Kisfaludy színpadon koncertet várták az érdelődőket. Volt hagyományőrző tánc, vásári komédiamúzeumpedagógiai foglalkozás borkóstoló, festmény aukció is. A

Jövő hétfőtől naponta több autóbuszjárattal, továbbá sűrűbb és kényelmesebb, illetve olcsóbb vonatközlekedéssel javul az eljutási lehetőség Nagykanizsa és Budapest között – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Nagykanizsa

Elszórtan, leginkább az ország középső, illetve déli régiójában még előfordulhat magas pollenkoncentráció, illetve záporok környezetében az erős szél hatására felkavarodó pollenszemek okozhatnak fokozódó tüneteket. Az

Kedden reggel újra letesztelték a balatonfüredi csapat játékosait és a stáb mindazon tagjait, akiknek negatív volt az első tesztje, de mint kontakt személyeknek karanténba kellett

A közlemény szerint a házak a kórház udvarán várják a munkába érkező nővéreket, akik azokban öltözhetnek át a védőöltözetbe, majd ezt követően léphetnek be az

Szeptember 19-én tartották a szemétszedés világnapját. Ezt minden évben szeptember harmadik hetében bonyolítják le. Ebből az alkalomból a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Az alábbi utcákat érinti: Szeptember 21-én: https://bit.ly/2FxBgxI Szeptember 22-én: https://bit.ly/3mzD6PF Szeptember 23-án: https://bit.ly/2FDxfYI

A 33 éves keszthelyi férfi az elmúlt időszakban több lopást is elkövetett a Balaton-parti városban. A megalapozott gyanú szerint először éjszakai fürdőzőkre csapott le: a

A felvillanó fényes jelzésk figyelmeztetik az autóst, hogy egy gyalogos átkelni készül. Az úgynevezett okos zebrát szeptember 14-én telepítették, az útburkolatban mindkét menetirányból 3-3 darab
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!