
Afrikai kullancsfajt találtak a Balatonnál!
Keve Gergő és Hornok Sándor, az ÁTE Parazitológiai és Állattani Tanszékének munkatársai, az Afrikában elterjedt Hyalomma rufipes faj összesen tíz, még nem kifejlett példányát azonosították
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!
Keve Gergő és Hornok Sándor, az ÁTE Parazitológiai és Állattani Tanszékének munkatársai, az Afrikában elterjedt Hyalomma rufipes faj összesen tíz, még nem kifejlett példányát azonosították
Udvardy György azt hangsúlyozta, hogy a székesegyház felújításánál fontos szempont volt az “ősi jelleg hangsúlyozása”. Mint mondta, összefogás eredménye a megújulás, ennek során új üvegablakok
Az április 1-jén kezdődő tavi viharjelzési szezon október 31-éig tart. A tavi viharjelzések a meteorológiai szolgálat Siófoki Viharjelző Obszervatóriumában készülnek – ismertették. A Balatonnál ez
A vidéki szálláshelyek 62 százalékkal részesednek a foglalásokból, ezen belül Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz lesz a legnépszerűbb úti cél április 7. és 10. között –
A bejegyzés szerint a Kab-hegyen 118,8 kilométer/órás szelet mértek délután, a második legerősebb szelet pedig Balatonőszödnél, 117,4 kilométer/órásat. A meteorológiai szolgálat hétfő délután Pest vármegyére
A pénteken és szombaton zajló, a Hamvas Béla Asztaltársaság által szervezett rendezvény küldetése Hamvas Béla szellemiségének felidézése és értelmezése. A rendezvénysorozat a hagyományos “ráolvasással” kezdődik:
Navracsics Tibor örvendetesnek nevezte, hogy a térség történelmi középpontjában megújulhatott a vár, és ezzel esélyt kapott a település, hogy ott legyen a magyar kultúrtörténet jelenében.
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásának köszönhetően június 17-én ad koncertet az erdei színpadon Candy Dulfer és zenekara. Fellép fesztiválon a jelenleg New
A közlemény szerint március 15-éig várják a magyarországi kórusok jelentkezését a június 1. és 4. között zajló rendezvényre, melynek házigazdája Veszprém Város Vegyeskara. A zárónapon,
Azt írták: a teljes egészében európai uniós és hazai pályázati forrásból megvalósuló fejlesztés a több mint 10 kilométernyi kerékpárút építése, illetve kerékpársáv kijelölése mellett magában
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!