Borbély Tamás lett 2020-ban az Év Bortermelője

Borbély Tamás badacsonyi borász nyerte el az idén harmincadik alkalommal odaítélt Év Bortermelője címet.

A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét, melynek során a Magyar Bor Akadémia (MBA) felkérésére rekordszámú, háromszáznál is több borász, borszakíró, borszakértő, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier, chef vagy az ágazathoz más módon kötődő szakember tett eleget és küldte el jelölését – idézte fel a pénteki online eredményhirdetésen az MBA elnöke.

Zilai Zoltán hozzátette, az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak között, míg egy jelöltet a hagyományoknak megfelelően a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

A díjra idén Borbély Tamás (Borbély Családi Pincészet, Badacsonyi borvidék), ifj. Figula Mihály (Figula Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék), Ipacs-Szabó István (Vylyan Pincészet, Villányi borvidék), Liptai Zsolt (Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalmi borvidék) és Nyúlné Pühra Beáta (Nyakas Pince, Etyek-Budai borvidék) kapott jelölést.

A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2020-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. Idén 135 tag vett részt a szavazásban.

Az elismerésre kilencedik alkalommal jelölt Borbély Tamás az eredmény bejelentése előtt megtartott beszélgetésen felidézte, hogy maga is Badacsonyi borvidéken született, ahol szülei a szőlőművelés és a borkészítés szeretetére nevelték.

Később a világot járva tanulta meg tisztelni azt a rengeteg lehetőséget, amelyet a borvidék magában hordoz: többek között a termőhelyek változatosságát vagy a vulkáni tanúhegyek és a Balaton hatását a sokrétű badacsonyi terroirra – mondta el Borbély Tamás.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250

Iratkozz fel a Balaton legfrissebb híreiért

Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

© 2021 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!