Borászok éves munkájának ünnepe

A felvonulást követően Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő arról beszélt köszöntőjében, hogy a badacsonyi szüret nyitánya egy újabb évszaknak, rendezvénysorozatnak. Méltatta az elmúlt években sokat dolgozó helyieket és környékbelieket, akik azon dolgoznak, hogy ne csak szezonális legyen a Balaton, hanem egész évben várja a vendégeket.

– Jó úton járunk, a Balaton egész évben sok színvonalas programot kínál az idelátogatóknak. Ez nem lenne lehetséges a jó badacsonyi borok nélkül. Egyre többen élnek a borból, mert kiváló borok készülnek itt. Remélem, hamarosan a világ is megismeri a nagyszerű magyar borokat – mondta Fenyvesi Zoltán.

A Sipos pincészet kocsiján vidám barátok mulattak

Krisztin N. László polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy évről évre sokan ellátogatnak az eseményre. Mint mondta, vannak olyan vendégek, akik minden évben visszatérnek és már ilyenkor lefoglalják a szállásukat a következő szüretre.

– Ez azt jelenti, hogy jól érzik magukat velünk itt, Badacsonytomajon, amely immár tizenöt éve város. Egész éves munkánk eredményét ünnepeljük most, innentől kezdve a gazdák szakértelmén múlik, hogy a szőlőből milyen bor készül. Tisztelet és köszönet illeti őket – mondta Krisztin N. László a rendezvénysátorban, majd a testvértelepülések polgármesterei üdvözöltek mindenkit.

Franz Posh saját járgányán minden évben élénk színfoltja a felvonulásnak

Szüreti gálaműsor szerepelt még a programban és Márió is harmonikázott. A délelőtti felvonulás előtt a Szent Imre Római Katolikus Templomnál Földi István esperes, plébános megáldott a szőlőharangot, a menetben vonultak a táncosok, testvértelepülési küldöttségek, borlovagok, gyerekek, zászlóforgatók, gólyalábasok, borászatok képviselői, zenészek. Játszott a Brassdance együttes és a Donga játékpark várta a gyerekeket. A Badacsony Parkban pénteken fellépett Havasi Gábor, majd a rendezvénysátorban Vastag Csaba adott kis zenekaros koncertet a Hello Kids előtt.

Szombaton a Fanyűvő játékpark várta a gyerekeket, Sajcz Gábor harmonikázott, Hertelendy Attila és Debrei Zsuzsanna operett slágerekkel érkezett, később koncertet adott az Alma együttes és ropta az Ezüst Kűkapu táncegyüttes.

Az ünnepélyes megnyitón a polgármester arról beszélt, hogy egy felmérés szerint a város egyetlen kitörési pontja a külső szemlélők szerint a turizmus. – Mindent megteszünk az idelátogató turisták kiszolgálásért élményekkel, fejlesztésekkel. Programokat szervezünk, többségük a szőlőhöz, borhoz kötődnek Pünkösdtől, a szőlő virágzás ünnepétől a szüretig. Utóbbi lényege ma is az, hogy a szőlőművelő ember egész éves munkája eredményét éli meg ilyenkor, ez az egyik legnagyobb ünnep. De a szüret nem csak munka, hanem a találkozások ideje is, és ez nagyon fontos, mert boldogságunkat csak társainkkal élhetjük meg – mondta a polgármester. Végül bál várta a vendégeket a Cabo Wabo Party Band-del.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!