Az idén nem nagyon kényezteti el a nyaralókat az időjárás.
Szinte mindig fúj a szél, ha nem fúj, akkor felhős az ég, nem lehet napozni, valamint jó sokat esik az eső.
A helyieknek ezzel semmi problémája, hisz itt élnek egész éven át, tehát semmi baj, ha egy hétig rossz az idő. Aki nyaral, annak viszont itt a világvége.
A párommal munkába jövet mindig megállapítjuk, hogy sajnáljuk azokat, akik erre a hétre fizettek be. És mondjuk egy évig spóroltak rá! Elintézték a szabadságot a melóhelyen, hogy mind a kettőjüket egyszerre engedjék el. A gyerekek közül sem betegedett le az indulás előtt egyik sem. És az utat is jól bírták. Erre borongós az idő.
Nem lehet fürödni. Nem lehet napozni. Nem lehet csónakázni, vizibiciklizni, kipróbálni a szörföt, csúszdázni stb.
A gyerek méltatlankodik. A szülők vigasztalnak, de a gyerekek vigasztalhatatlanok és a szülőkkel együtt bolyonganak a városban. Ha már megvolt az aktuális mozi, jöhet – ha nem esik – a kalandpark, aztán a pláza.
Bár ott csak múlatják az időt, mert nem a nyaralás alatt akarják bővíteni a ruhatárat, nem akkor akarják beszerezni az irodaszereket, és amit meg végképp nem akarnak az az, hogy az élményekre félretett pénzt hiábavalóságokra szórják el.
Bolyong a város!
A bevásárló központok tömve, a helyi kifőzdében nincs már hely 11.30-kor, a főtér zsúfolásig sétáló, ténfergő családokkal.
Akik persze idegesek, csalódottak. A feleségek általában már mennének haza, mert itt a befőzési idény, akkor már inkább otthon főznék be a baracklekvárt.
Kémlelik az eget, fogy a fagyi, a belváros üzletei tarolnak, a strandbüfések, csak a kitesurfösök növelik a bevételeiket.
Sajnálom őket, bár keserítik a közlekedést, de én ilyenkor megengedő vagyok.
Én itt leszek akkor is, amikor majd szikrázó lesz a napsütés, amikor 25 fokossá melegszik a Balaton.
Nem értem, hogy a nyaraló családok miért nem mennek kirándulni, várakat nézni, hegyet mászni, a Balatonon hajókázni, barangolni a rengeteg csodás tóparti helyen. De ők nem ezért jöttek ide: ők fürödnének és élvezni jöttek a tó adta lehetőségeket. Ha valakinek laposabb a pénztárcája az ingyen fürdést nehezen tudja bármi mással kiváltani.
Így bolyonganak.
Fotózgatnak a főtéren. Magukat, másokat, egymást, a torony ívét, a fagyizó gyerekeiket.
Nekik a part most nem csodás, nem látják a képeslapi ideát, nem olyan arcát mutatja a víz, szinte csak haragudni lehet rá.
És így bolyonganak. Akár egy hétig is. Ráérősen.
Meg-megállva, kirakatokat bámulva, gyerek után szaladva, és meg nem nézve a füredi Jókai sétányt az erdőben, vagy a Koloska-völgyet, a töreki halastavakat.
Madarász Ildikó
