Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 16., kedd

Berecz Zsombor kitart

“Igazából azért nem örülök a halasztásnak, mert sok évet toltunk bele, és sokan nem tudják, mennyi erőfeszítéssel jár, miket kell föláldozni, hogy ezt csinálhasd és képviselhesd az országodat az olimpián. Én mint családos ember pontosan tudom: a két kisgyermekemet gyakorlatilag alig látom, és ez most egy évvel megint kitolódik. Én sokat veszítek azzal, hogy nem most van az olimpia” – mondta Csopakról skype-on nyilatkozva a vitorlázó.
Beszélt arról is, amikor elhalasztották az olimpiát, nem látták értelmét az edzőpartnerével, hogy Mallorcán maradjanak, ahol csak ők ketten tartottak ki akkor, amikor súlyosra fordult a helyzet a koronavírus-járványban.
“Huszonhetedikén sikerült megszervezni, hogy hazajussak, egyenesen Csopakra jöttem, az egyesületembe, és kéthetes karanténba vonultam magamtól is, meg egyébként köteleztek is rá” – mesélte a bő három hét múlva 34 éves Berecz.
A jelenlegi helyzetet illetően hangsúlyozta: a legnagyobb baj az, hogy gyakorlatilag nem tud tervezni az ember.
“Júniusban lett volna egy világkupám Japánban, ma kaptam egy emailt, hogy törölték, de már így is készültünk, hogy oda nem megyünk. Az utolsó pillanatban sikerült visszafordítani a konténeremet, amit Japánba küldtünk volna az olimpiára, most gyakorlatilag várakozó üzemmódban vagyok” – mondta.


Kiemelte, hogy az elszántsága töretlen, és reményét fejezte ki, hogy ez edzőpartnere esetében is fennáll, akinek fontos szerepe van az ő felkészülésében. Ugyanakkor megemlítette, hogy “komoly anyagi gátak is szembejönnek”, nagyon sok sportoló nem tudja megoldani a felkészülést szponzorok hiányában.
Berecz a felszereléseit Mallorcán hagyta, a helyzet normalizálódása után oda mennének vissza és készülnének a szeptember-október magasságára halasztott világbajnokságra, illetve a jövő évi olimpiára.
Mint mondta, most össze kell állítani egy programot, hozzá egy pénzügyi tervet és “újra beleáll egy évbe”.
“Ezért dolgoztam sok éven keresztül, nem most fogom feladni” – szögezte le.
Berecz a magyar küldöttség első kvótáját szerezte a tokiói olimpiára a 2018-as dániai világbajnokságon, melyet megnyert.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!