A tokiói olimpiai kvótával már rendelkező magyar sportoló az egy héttel ezelőtt kezdődött verseny utolsó előtti napján, szombaton állt az élre. A kontinensviadal honlapja szerint a vasárnapi első futamban nyolcadik lett, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. Az utolsó futamban a 24. helyen végzett, ami a leggyengébb eredménye volt, így ezt nem vették figyelembe a végelszámolásnál. Berecz 53 helyezési ponttal végzett az élen.
A magyar szövetség beszámolója szerint 27 nemzet hetven vitorlázója indult az osztály nyílt, a tengerentúli versenyzők számára is nyitott kontinensviadalán.
Berecz szinte folyamatosan a legjobb tíz között végzett, ennek is köszönhette, hogy a legutolsó futam már tét nélküli volt számára. Sokáig a brit Giles Scottal és a spanyol Alejandro Muscattal volt harcban az Európa-bajnoki címért, de utóbbi sokat hibázott a hajrában, így lecsúszott a dobogóról. Scott ezüstérmes lett, a dobogó alsó fokára pedig az U23-as spanyol Joan Cardona Méndez állhatott fel, aki ezzel megnyerte a fiatalabb korosztály versenyét.
Berecz 2018-ban világbajnok volt Finndingiben, 2016-ban és 2019-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, tavaly pedig megnyerte az olimpiai tesztversenyt.
“Nem lehet szavakba önteni azt a boldogságot, amit érzek. Elképesztően nehéz verseny volt, nagyon koncentráltan kellett vitorlázni az összes futamban” – idézi a magyar szövetség sajtóközleménye Berecz Zsombort.
A győztes hozzátette, annak köszönheti a sikert, hogy a legkiegyensúlyozottabban tudta a jó eredményeket szállítani az izgalmas versenyen, amelyen nagyon nehezek voltak a körülmények.
“Kicsit olyan volt, mint amikor Agárdon versenyzünk. Hatalmas hullámok és forgolódó szél. Körülbelül hatvanévesnek érzem magam, annyira elfáradtam. Fizikailag is rendkívül megterhelő versenyen vagyok túl” – nyilatkozta.
Berecz megemlítette, hogy az utolsó futam már tét nélküli volt számára, csupán edzésnek fogta fel, és úgy ment körbe a pályán, hogy senkit ne zavarjon.
Az Eb-aranyérmes az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában később kifejtette: az olimpia elhalasztását és a világbajnokság törlését követően kimondottan örültek annak, hogy az Eb-t legalább meg tudták rendezni, amit így mindenki nagyon várt
“Ez mérőpontja volt annak, ki hogyan töltötte az elmúlt öt hónapot. Hál’ istennek, nekünk nagyon jó csapatot sikerült összeraknunk. Abban a pillanatban, hogy lehetőségünk adódott, elmentünk Spanyolországba, ahol a helyi edzőpartnereimmel, illetve a horvát edzőtársammal közösen tudtunk készülni. És igaz, hogy kevés volt az időnk az Eb-re való felkészülésre, mindössze másfél hónap, de nagyon jó munkát végeztünk, ami látszik is az eredményemen” – mondta Berecz Zsombor.
Hozzátette: az Eb-n nem volt ugyan teljes a mezőny, de azok a versenyzők, akik annak az elejéhez tartoznak, ott voltak és elindultak. Kiemelte: köszönettel tartoznak a lengyeleknek, hogy sikerült biztonságban tartaniuk az országukat, így lehetőség volt a kontinensviadal megrendezésére.
A mezőnyben ott volt Németh Domonkos is, aki a 31. helyen végzett, az U23-as mezőnyben pedig negyedik lett.
Miután a nemzetközi osztályszövetség törölte az októberre tervezett világbajnokságot, így az Európa-bajnokság maradt az egyetlen nagy nemzetközi verseny az idei évben.