A több évig tartó beruházás 310,3 millió forintba került.
A csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése azért volt sürgető, mert többször előfordultak elöntések a település egyes részein, és a problémát az önkormányzat nem tudta önerőből megoldani.
A gondokat egyfelől fokozta, hogy a klímaváltozással az éves átlag csapadék mennyiség ritkábban, de nagyobb intenzitással érkezik a térségbe, és előfordulnak heves esők a késő őszi és tél eleji időszakban is. Másfelől a beépítettség-, illetve a burkolattal ellátott felületek növekedésének következtében is elégtelenné vált a vízelvezető kapacitás több utcában. A csapadékvizek egy része közvetlenül, más része a Nagyberek csatornáin keresztül kerül a Balatonba – áll a közleményben.

Jazz trombita művész, generáció kutató, olimpiai bajnok és a női nyíltvízi úszóválogatott tagjai is ott lesznek a 43. LIDL Balaton-átúszás teltházas mezőnyében
A sportvilág kiemelkedő alakjai közül ismét rajthoz áll Gergely István, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó. A sportoló, aki a Magyar Honvédség „Úszó Erőd” kötelékének színeiben úszik, hatodik