Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 7., kedd

Baleset szemtanúit keresik!

Balesetet okozott, majd cserbenhagyta áldozatait az a sofőr, akit most a balatonalmádi rendőrök keresnek.

Azt írja a police.hu, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 29-én 10 óra 14 perc körül Balatonalmádiban, a Balatonfűzfői út 32. szám előtti útszakaszon -Balatonfűzfő irányából Alsóörs felé- közlekedett ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, Suzuki típusú gépkocsival. Közlekedése során az előtte, vele azonos irányba haladó Yamaha típusú motorkerékpár előzésébe kezdett, melynek során a motor előzését még nem fejezte be, ennek ellenére visszatért a jobb oldali forgalmi sávba. A személygépkocsit észlelve az előzött motorkerékpár vezetője fékezett, és az ütközés elkerülése miatt a jobb oldali füves útpadkára, majd a mellette lévő árokba hajtott járművével. A közlekedési balesetben a kétkerekű sofőrje és utasa megsérültek.

A rendőrség azon szemtanúk jelentkezését várja, akik a fenti eseményt látták, esetleg arról felvételt készítettek, valamint érdemleges információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatosan.

A szemtanú jelentkezhet a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon személyesen (8220 Balatonalmádi, Hadak útja 4-6.), bejelentés tehető a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!