Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. augusztus 18., hétfő
Ökológiai műhely nyílt

MűvészVölgy Kúria

A program részletei:

Tőgyi Balázs, az Ökológiai Műhely szakértője arról beszél majd, miként kell a természettel összhangban egyszerű technikai megoldásokat alkalmazni.

“Egyszerű technikai megoldások otthon, a természettel való együttműködésre. Alomszék, avagy emberi ürülékből hogyan lesz komposzt. Esővíz- és komposzthő-hasznosítás .
Tőgyi Balázs vagyok. Villamosmérnökként környezetvédelmi technológiák folyamatautomatizálását tanultam, így megismerhettem a biomassza energetikai hasznosításától kezdve a szennyvíztisztításig, sok zöld technika szakmai hátterét. Ezekről kiderült a számomra, hogy sajnos nem valódi megoldások, sok esetben még fokozzák is a környezetterhelést, avagy pusztítják az életet. És itt kezdődött minden.
13 éve elkezdtem kutatni, és ennek eredményeképpen találkoztam többek között Országh József professzor vízönellátó rendszerével és szakmai munkásságával. 2012-2015 komposztkazán fejlesztéssel foglalkoztam, 2015-től komposztbudi építéssel, és 2017-től már a saját tanyámat építem, barátaimmal együtt, ebben a szemléletben.
Az Ökologika Műhely számomra azt jelenti, hogy olyan megoldásokat keresünk, amik a természet rendjébe beilleszkednek, ezáltal hatékonyak és fenntarthatók, megvalósításuk szelíd és egyszerű technikát igényel. Hiszem, hogy az önként vállalt egyszerűség segíti a természettel való újrakapcsolódást, és ráébreszt arra, hogy két kezünk alkotó munkájával képesek vagyunk mi magunk megteremteni a létezésünk feltételeit. Következzen pár jó példa az ökologikus megoldások tárházából:
Az alomszék egy olyan komposzt toalett, amely az emberi ürüléket növényi alommal együtt gyűjti. Ez az értékes biotömeg komposztálás útján a növények számára értékes tápanyagforrássá, avagy humusszá alakul. Az alomszék tehát nem csak gazdaságos és hatékony megoldás a székelésre, de a WC-től eltérően nem igényel szennyvízkezelést és vízöblítést, avagy vízfogyasztás és szennyvíztermelés helyett a talaj számára értékes életanyagot termel.
Az esővízhasznosítás egy olyan technika, amivel az esővizet hatékonyan és jó minőségben gyűjtjük és tároljuk, majd a felhasználáskor tisztítjuk, akár ivóvíz minőségűre. Míg a hálózati csapvíz klórtartalma okán az egészségünkre káros, addig a lágy esővíz éltető hatása tudományosan is bizonyított.
A komposztálás során keletkező hőtermelő folyamat akár fűtésre is hasznosítható, ennek lehetőségeiről is fogok mesélni.” – írja esemény beharangozójában.

Kapolcs, MűvészVölgy Kúria, Kossuth utca, Magyarország

725x90

További programok

Beck Zoltán akusztikus hangszerelésű szerzői estje
A zenekar ezúttal Behumi Dórival, Ferenczi Borával, Rutkai Borival, Frenkkel és Szűcs Krisztiánnal érkezik
számos hazai és nemzetközi sztár
Ünnepeljük meg együtt a magyar államalapítás ünnepét!
Geszti Péter és Grecsó Krisztián zenés játéka Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán, a Pannon Várszínház előadásában.
A Kereplő Színház előadása
Magyarock Dalszínház előadása.
Ábrahámhegyi bornapok
300x250