Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. augusztus 24., vasárnap
Mesterhármas a Kultkikötőben

Balatonboglár

A program részletei:

 

 

 

Az őszinteséggel nem árt vigyázni. Főleg a házasságban. Vegyük például Maxime és Jeanne esetét, Vagyis a Mesterhármas alapproblémáját.
Néhány évnyi boldog közös élet után egyszer csak a férjnek eszébe jut, hogy itt az ideje bevallani néhány félrelépését…Nem nagy ügy, ilyesmi minden párkapcsolatban előfordul – a felesége pedig könnyelműen lépre megy… És ezzel elindítja a kölcsönös gyanúsítgatások, a féltékenykedések lavináját! Tudjuk jól, egyetlen hazugság sincs következmények nélkül, mint ahogy egyetlen igazság sem teljesen veszélytelen. A bizalom egyszerre illúzióvá foszlik. Márpedig a házasságban nélkülözhetetlen az illúzió…

A balatonboglári a Varga Béla Városi Kulturális Központban március 5-én 19 órakor a mesterhármast láthatja a közönség.

Szereplők:
Jeanne–Marjai Virág
Maxime–Jakab Csaba
Claude–Ozsgyáni Mihály
Az előadás hossza 75 perc, egy felvonásban.

725x90

További programok

Beck Zoltán akusztikus hangszerelésű szerzői estje
A zenekar ezúttal Behumi Dórival, Ferenczi Borával, Rutkai Borival, Frenkkel és Szűcs Krisztiánnal érkezik
számos hazai és nemzetközi sztár
Ünnepeljük meg együtt a magyar államalapítás ünnepét!
Geszti Péter és Grecsó Krisztián zenés játéka Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán, a Pannon Várszínház előadásában.
A Kereplő Színház előadása
Magyarock Dalszínház előadása.
Ábrahámhegyi bornapok
300x250