Balatoni településeket is díjaztak

Átadták a legvirágosabb településeknek járó elismeréseket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán tartott ünnepélyes díjkiosztón pénteken. A 2022. évi, immár 29. alkalommal tartott díjkiosztón Debrecen, Makó, Zalakaros és Gyugy nyerte el a legvirágosabb település címet – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A Virágos Magyarország 2022-es győztesei között több mint 50 díj talált gazdára.
Az MTÜ ismertette: az ország legjelentősebb környezetszépítő versenye során rekordszámú jelentkezés mellett 339 önkormányzat – köztük 32 határon túli jelentkező – összesen 439 pályázatát bírálta el az elmúlt hónapokban a közel 150 tagú szakmai zsűri.
A nagyvárosok kategóriájában Debrecen, a 30 ezer lakosnál kisebb városok közül pedig Makó képviselői vehették át a fődíjat, míg Zalakaros lett a fődíjas ezer főnél népesebb kisváros, a legkisebb falvak közül pedig Gyugy lett a legvirágosabb település.
A Miniszterelnökség különdíját két kategóriában Cegléd és Balatongyörök érdemelte ki, a Belügyminisztérium több díja között jutalmazta a legvirágosabb budapesti kerületet, amely idén a X. kerület lett. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíjával pedig Kecskemét és Telkibánya lett gazdagabb.
A közlemény szerint a szakmai zsűri általánosságban kiemelte, hogy az aszályos nyár ellenére érkezett rekordszámú pályázat is rámutat arra, mekkora jelentősége van a helyi közösségek számára a zöld környezet folyamatos fejlesztésének. A klímaváltozás hatásaira számos település reagál technológiaváltással, illetve a telepített növénykultúra megváltoztatásával. Egyre többen alkalmaznak egynyári virágok helyett évelőket, vagy fordítanak figyelmet a fásításra, de az esővíz felhasználására is mutattak jó példákat a települések.
Az ünnepségen megemlékeztek arról, hogy idén szeptemberben az Entente Floral Europe verseny balatonfüredi díjátadóján a nemzetközi zsűri elismerte Veresegyház, Orfű és Székesfehérvár környezetszépítés érdekében végzett munkáját.
A Virágos Magyarország, az ország legtöbb közösséget megmozgató és legpatinásabb környezetszépítő versenye 2023-ban ünnepli fennállásnak 30-ik évfordulóját, ebből az alkalomból számos érdekességgel készül majd a szervező bizottság a következő versenyidényben – jelezte az MTÜ.

Fotó: facebook

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Kétmilliónyi fejlesztés

A sporteszközök között voltak kosár-, futball-, futsal-, kézi-, floorball- és röplabdák, ping-pong ütők és hálók, tollaslabda, badminton és strandröplabda háló szett, darts tábla, mölkky készlet,

tovább olvasom »

Siófoki az Év bejglije

A Magyar Cukrász Ipartestület keddi közleménye szerint az idén negyedik alkalommal hirdették meg az Év bejglije versenyt cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek számára hagyományos diós

tovább olvasom »

Nem emelkednek a jegyárak

A társaság gazdálkodása annyira stabil és biztos, hogy nincs szükség az áremelésre – tette hozzá Szári Zsolt. A tavalyi részleges áremelés után arra számítottak, hogy

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250