Fuss fel a Csobáncra!

Tavaly is augusztusban rendezték meg a Csobánc Verticált és így lesz idén is: augusztus 13-án, várhatóan kánikulában. Versenyközpont: ahogy korábban is Gyulakeszi. A megszokott pályát kibővítik egy XS pályával és egy hosszabbal is: 2800m/250 mszint, 4900m/270 m szint, ~8000 m/290 m szint. A cél minden esetben a várrom mellett, ahogy 5 éve mindig. Korai rajt […]
Lovasi napok sok programmal

Lovas Község Önkormányzata 22. alkalommal rendezi meg a két napos falunapokat. A Lovasi Napok rendezvénysorozat hagyományteremtő céllal indult útjára 1999-ben a balatonmelléki településen, Lovason. A nyaranta megrendezésre kerülő program fő célja: bemutatni Lovas és környékére jellemző borokat, és a lovas programokon keresztül megismertetni történelmük egy-egy részletét. A két nap során árusok, borosgazdák és vendéglátósok, valamint […]
Magyar Bori ad koncertet a salföldi Bányában

Magyar Bori énekesnő a Káli-medence egyik igazi kincse, különleges hangja a legkiválóbb előadók közé sorolja. A Bányába olyan szólókoncerttel készül, amely a zenét közel hozza, a közönség nemcsak az előadói stílusával “találkozik”, hanem az alkotófolyamatba is belepillanthat. Az esemény egy egész nyáron át tartó programsorozat része, amelynek célja az helyi alkotók bemutatása. A Kultháló bázisokon […]
Vár a Szigligeti Várudvar!

Temérdek programmal vár mindenkit júniusban is a Szigligeti Várudvar! Ha még nincs meg a jegyed a kiszemelt előadásra, mire vársz?
Country Music Fest Révfülöpön

Révfülöpön idén is megrendezik a A VIII. Country Music Festet. Az esemény programjai július 21-23-a között várják a vendégeket a szabadtéri színpadnál. A három napos program esténként 19.30-kor indul, fellép a Colorado Country Band, a Redbreast Wilson, Kaszab Tibor, a 100 Folk Celsius, a Route 35 Country Band, az Oklahoma Country Band
Gitár fesztivál Füreden

A klasszikus gitározás elismert alakjai is színpadra lépnek Balatonfüreden, a hagyományos Gitár fesztiválon, amelyet június 23. és 26. között rendeznek meg a Kisfaludy Galériában. A program: Június 23. csütörtök 19.30-21.00 Nyitókoncert (Kisfaludy Galéria) Edoardo Catemario olasz gitárművész szólóestje Műsoron: Sainz, Carulli, Sor, Händel, Chopin, Debussy művei Június 24. péntek 9.00-13.00 Nyilvános mesterkurzus (Ferencsik János Zeneiskola) 19.30 Paulikovics […]
Levendula-hetek Tihanyban

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a félszigeten a Levendula heteket június 18. és július 3. között. 2022. június 17. péntek —– TIHANYI ALKOTÓK HÁZA 17:00 Imi, mondj egy verset! Csuja Imre színművész műsora Helyszín: Tihanyi Alkotók Háza Regisztráció: Horváthné Tóth Ivett +36 30 749 71 52, tihanykvt@gmail.com TIHANY SÉTA 20:00 Fáklyás Séta & Lavender estebéd A tökéletes este […]
Piknikkel nyit a strand

Gazdag programok várnak mindenkit a balatonedericsi strand nyitónapján, június 18-án 14 órától.
Jelentkezz az átúszásra te is!

Ha olyan gyorsan úsztok majd, ahogy neveztek, őrületes pályacsúccsal zárják majd a jubileumi Lidl Balaton-átúszást. 10 nap alatt 350 településről 1400-an regisztráltak. A klasszikus 5,2 km-es úszótáv mellett a féltávot és az áthúzást (SUP) is választhatod! Dobd fel a nyári uborkaszezont egy igazán bevállalós sportteljesítménnyel! Figyelem! Idén két fontos változása is van a nevezési folyamatban: […]
Badacsonyi borhetek a legjobb borokkal!

Badacsonyi Borhetek július 15. és 31. között MINDEN NAP Badacsonyban!