Ő és a hangszere

Az Én és a hangszerem beszélgetéssorozat keretében ismert zenészeket látnak vendégül a művelődési házban Balatongyörökön szeptember 23-án 18 órától. A diskurzust mindig színesítik élőzenei betétek is, melyben sokszor közreműködnek a meghívott vendég zenésztársa(i) is, barátai is. Természetesen a nézőknek is lehetőségük van bekapcsolódni a beszélgetésre, sőt, erre buzdítják őket! Vendég: Fekete-Kovács Kornél (1970-) Liszt Ferenc-díjas […]
Kulthajó Keszthelyen

Szeptember 24-én 11 órakor még elindul a Kulthajó, jó buli lesz!
Egy nyughatatlan lélek

A nyughatatlan lélek című színművet a Batsányi Színjátszó Kör adja elő a lesenceistvándi Kultúr-Tárházban október 10-én 19 órakor. A darab Kisfaludy Sándor életét mutatja be.
Halhatatlan élet

A lesenceistvándi Kultúr-Tárházban a című egyszemélyes vígjátékot adja elő Kulcsár-Székely Attila színművész október elsején 18 órakor.
Szüret kifulladásig

Balatonfőkajáron szüreti mulatságra hívnak mindenkit szeptember 24-én 10 órától kifulladásig.
Ismét reformkori időutazást tehetünk

Tizenhetedik alkalommal szervezik meg Balatonfüreden a Romantikus Reformkor Fesztivált szeptember 23-25. között. Ezeken a napokon rendkívül színes programkínálattal várja Füred az érdeklődőket. Szeptember 23. péntek 10.00-18.00 Népi és iparművészeti vásár a Tagore sétányon 10.00 Helytörténeti vetélkedő Balatonfüred diákjaival (Kisfaludy Galéria) 14.00 Az 5-6. évfolyamos tanulók versmondó versenye (Vaszary Galéria) 16.00 Szerelmes reformkor (kosztümös városnéző séta […]
Tihanyi szüreti napok

Gazdag programokkal várják a félszigeten az érdeklődőket a szüreti napokra. Szeptember 16. péntek Tihanyi Alkotók Háza (Árpád u. 2.): 17.00 Borban az egészség – borkóstolóprogram /előzetes regisztráció szükséges: tdm@tihany.hu/ Mádl Ferenc tér: 19.00 A Szüreti Napok megnyitója, tihanyi borok kóstolója 19.30 A 2022. évi Virágos Tihanyért és a Takaros Tihanyi Porták verseny eredményhirdetése 20.00 Ildi Rider […]
Őszi bringatúra!
A nagy sikerű, negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Őszi Bringa Túra a Balaton-felvidék fantasztikus kerékpáros túra lehetőségeinek egyik kiváló útvonalán visz végig. A túrán megcsodálhatod ennek a dimbes-dombos tájnak az őszi csodáit. Betekintés nyersz, hogy Balatonfüredtől kis falvakon keresztül, hogyan lehet eljutni egészen a „királynék városáig”, Veszprémig, mese vidéken kerékpárral. A táv 65 km 610 m […]
Együtt szüretel két falu

Szeptember 17-én Szentbékkálla és Mindszentkálla közösen szervez szüreti felvonulást. A menet Mindszentkálláról indul 14 órakor kisbíróval, táncosokkal, lovasokkal, kisbíróval, szőlőharanggal, vidám szüretelőkkel és átmennek Szentbékkállára, ahol hajnalig tart a buli.
Kétpróbázz Révfülöpön!

A Légy aktív, Révfülöp! csapata 2 próbát szervez a gyerekeknek szeptember 16-án. Fussatok és vitorlázzatok együtt!