Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Balaton Napja – Kilenc tóparti településen lesznek programok

A tavasszal elmaradt Balaton Napját idén szeptember 26-án, szombaton tartják kilenc tóparti településen.

A programsorozattal arra hívják fel a figyelmet a szervezők, hogy az őszi időszak is szép, élménygazdag a Balatonnál – közölte a szervező Balatoni Kör szóvivője az MTI-vel hétfőn.

Kardos Gábor elmondta, hogy a Balaton Napja ünnepével arra hívják fel a figyelmet minden tavasszal, hogy már elég meleg a tó vize, lehet benne fürdeni. Manapság a klímaváltozás miatt a szeptemberben is nyári meleg van, de ősszel is érdemes ellátogatni az üdülőrégióba – tette hozzá.

A kezdeményezés fontos eleme, hogy a csatlakozó településeken egy időben – idén 15 órakor – körbekoccintják a Balatont a térség bortermelőinek boraiból készült BalatonBorral. Ezzel jelképesen összekapcsolódnak a programok – magyarázta a szóvivő.

Idén kilenc tóparti település – Badacsony, Balatonalmádi, Balatonfüred, Keszthely, Alsóörs, Balatonfenyves, Gyenesdiás, Balatonkenese és Balatonlelle – csatlakozott az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség által is ajánlott programhoz.

Egyes településeken koccintással ünnepelnek, máshol családi programokkal, koncerttel, irodalmi esttel várják az érdeklődőket. Balatonfenyvesen a koccintás előtt egy órával kerekasztal-beszélgetést rendeznek a Balatonról a helyi kikötő teraszán Lombár Gáborral, a Balatoni Szövetség elnökével.

Az eseményről további részleteket a https://www.facebook.com/BalatonNapja oldal közöl szerdától.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!