Badacsony New Yorkban - Balaton Televízió hírportál

Badacsony New Yorkban

A Nagy Badacsony Kóstolóval mutatkozik be Badacsonytomaj a budapesti New York Palotában március elején.

A tavasz első nagy, borvidéki kóstolóját hagyományosan a New York Palotában rendezik március kilencedikén.

A tavalyi évben sikeresen debütált Róma teremben a borvidék borászatai mellett bemutatkoznak a települések, a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek és egyéb szolgáltatók is.

Váli Péter borász úgy fogalmazott, hogy nagyon fontosnak tartják, hogy a Badacsonyi Borvidék ismét bemutatkozzon a szakmának és a nagyközönségnek egy exkluzív borkóstoló keretében. Az kitűnő alkalmat biztosít arra, hogy az érdeklődők megismerhessék a helyi termelőket, a borász szakma kiemelkedő képviselőit, megkóstolják a legjobb badacsonyi borokat és a térség teljes turisztikai kínálatát is feltérképezhessék.

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidéki bemutatkozást. A New York Palota Róma termében közel 60 kiállító várja idén is a Badacsonyt és a badacsonyi borokat kedvelő látogatókat. Csaknem 40 borászat több, mint 150 féle borát kóstolhatják meg a vendégek.

A kóstolón résztvevő borokat egy borászokból és külsős szakemberekből álló bizottság vakkóstoló során előminősíti. Ennek köszönhetően a közönség valóban csodákat kóstolhat, melyek kizárólag a Badacsonyi Borvidéken születnek, ahol a bazalt, a homokkő, és a Balaton más és más, de mégis egyedülálló jegyeket kölcsönöznek a bornak. Mesterkurzusok is kísérik a rendezvényt érdekes témákkal, előadókkal és izgalmas borokkal.