Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 18., szerda

Azt várják, fokozódik az aszály

Előreláthatólag fokozódni fog az eddigi aszály, ám országos szinten továbbra is kielégíthetőek a vízigények. Összesen tíz vízügyi igazgatóság területén van vízhiány elleni védekezési készültség a tizenkettőből – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

A közleményben az áll: a magyarországi folyók vízállása továbbra is igen alacsony, és a következő két-három napban is stagnáló vagy lassan apadó vízjárási helyzetre lehet számítani. Az aszályhelyzet a következő napokban a száraz, meleg időjárás hatására romlani fog, a rendkívüli aszállyal jellemezhető területek növekedése várható.

Országosan a tizenkét vízügyi igazgatóságból tíz területén van érvényben vízhiány elleni védekezési készültség: hét vízhiánykezelő körzetben elsőfokú, ötben másodfokú és 23-ban harmadfokú.

A vízigények kielégíthetőek a korábban visszatartott és betározott vízmennyiségből – írták. A Tisza magyarországi vízgyűjtőjén az év első hét hónapjából négyben (februárban, áprilisban, júniusban és júliusban) kevesebb víz távozott a felszínen, mint érkezett. A víztöbbletet “betározzák”, beszivárog (talajvíz), öntöző csatornákon kivezetik mezőgazdasági területre, illetve egy része elpárolog – magyarázták a közleményben.

A Balaton jelenlegi átlagvízállása 80 centiméter. A következő időszakban pedig folytatódik a tó vízállásának lassú csökkenése. A legfrissebb augusztusi előrejelzések alapján az üdülési idény végére (szeptember 1.) a tó átlagvízállása 70-75 centiméter között várható. A Balatont heti egyszer vizsgálják. Mintavételkor nem észleltek felszíni algavirágzásokat, és lakossági bejelentések sem érkeztek – olvasható a dokumentumban.

A Velencei-tó múlt heti vízállása 61 centiméter. A Velencei-tó alacsony vízszintje mellett az oxigénellátás kritikus fontosságú. Az oxigénellátást sem külső szervesanyag-terhelés, sem a túlszaporodó algák mennyisége nem veszélyezteti, de elővigyázatosságból a tó több pontján levegőztető, vízforgató berendezéseket telepítettek a vízügyi szakemberek, és azokat a kritikus hajnali 4-5 órától 10 óráig terjedő időszakban minden nap üzemeltetik – írták.

Az aszály, a tavak, folyók rendkívül alacsony vízállása, valamint a megnövekedett öntözési igények miatt folytatja munkáját a Vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, hogy összehangolja a vízhiánnyal összefüggő vízügyi tevékenységet – közölték.

Fotó: Facebook

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!