Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 10., péntek

Az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki

A veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére adták ki a hőség miatti elsőfokú figyelmeztetést. A leghidegebb órákban 13-21 Celsius-fok lesz. A maximumok 29 és 35 fok között alakulnak.


Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas és Zala megyére a zivatarveszély miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Azt írták: csütörtök délutántól elsősorban az Északi-középhegység környezetében, illetve a nyugati megyékben fordulhat elő helyenként zivatar. A zivatarokat átmeneti szélerősödés, intenzív csapadékhullás és esetleg kisebb szemű jég kísérheti.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!