Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Az operettkirály kedvenc ételét készítik el a siófoki múzeumban

Virtuálisan rendezik meg a Közösségek Hete országos rendezvénysorozatot május 11. és 17. között Így is összetartozunk mottóval.

Idén az ország mintegy 80 települése kapcsolódott be a programsorozatba, a legtöbb regisztráció Pest, Hajdú-Bihar és Somogy megyéből érkezett – közölte a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ pénteken az MTI-vel.

A Közösségek Hete felvezető eseményeként arra kérik a résztvevőket, hogy saját otthonukban állítsanak májusfát, díszítsenek májuskosarat, amelyen elhelyezhetik jókívánságaikat, üzeneteiket. Az alkotások a május 11-re elkészülő online kiállításon, az Állíts Te is májusfát elnevezésű Facebook-csoportban tekinthetők meg.

Idén hat tematikából választhattak a programszervezők. A karantén kultúra elnevezésű programtípusban az Algyői Tájház, a Sopronkövesdi és az Eleki Tájház kollégái virtuális sétán vezetik végig a látogatókat a tájházon.

A Solymár Imre Városi Könyvtár játékra hívja a számítógép előtt ülőket, akiknek skiccrészlet alapján kell felismerni Bonyhád valamely jellegzetes épületét. Erzsébetvároshoz kapcsolódó bélyegek képeit osztja meg a budapesti Bélyegmúzeum Facebook-oldalán, kommentben mindenki megírhatja, hogy szerinte hogyan kapcsolódik a bélyegkép a kerülethez. Számos település a helyben felfedezhető értékekre online kvízjátékkal hívja fel az ott lakók figyelmét. A Ki mit tud? – Tanuljunk egymástól! – Interaktív műhely nevű programban a Ceglédberceli Kultúrház és Könyvtár a kisgyermekes családokat olyan kert készítésére biztatja, amely a balkonon is elfér.

A Balatoni Kálmán Imre Emlékház munkatársai a karanténkonyha ötletét felhasználva fakanalat és sodrófát ragadnak, hogy elkészítsék az operettkirály kedvenc ételét. Az emlékház Facebook-oldalán főzés közben többek között a művész magánéletének néhány érdekességére is fény derül. Az emlékház dolgozói a gyerekeknek egy barkácsolós videóval is készülnek, hogy az otthon megtalálható alapanyagokból és eszközökkel különböző színházi kellékeket készíthessenek el.

Az egyhetes sportkihívás tematikára építve hirdeti meg a Tatabányai Múzeum a BányaBarangoló programot, amelyben a bányautak valamelyikét futhatják le az érdeklődők. A teljesített feladatról megosztott szelfiket várnak.

A Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében zenevonaton utazó zenészek adnak pénteken térzenét a celldömölkieknek, a BEMKK Petőfi Művelődési Központ az Ökotippek programtematika részeként otthon is megvalósítható ötleteket, tippeket oszt meg közösségi oldalán.

A programsorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ vezetésével, az Országos Széchényi Könyvtár és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. közreműködésével született. A programokról a www.kozossegekhete.hu honlapon tájékozódhatnak bővebben az érdeklődők.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!