Az Irsai Olivérek megfeleltek az ellenőrzésen

A közlemény szerint a 2019-es évjáratú borok – amelyek közül 24-et száraz kategóriába soroltak előállítóik, míg egynek a címkéjén nem tüntették fel az édességi fokozatot – laboratóriumi elemzésénél több mint 50 paramétert vizsgáltak a szakemberek, többek között a termékek alkoholtartalmát, kén-dioxid, valamint illósav és összes savtartalmát is megmérték.
A tesztelt borok alkoholtartalma címkéjük szerint 10,3 és 13,2 százalék között mozgott, a feltüntetett értékeket a laboratóriumi eredmények is megerősítették.
Általánosságban elmondható, hogy a vizsgált borok beltartalmi és élelmiszerbiztonsági jellemzői megfeleltek az előírásoknak – olvasható a Nébih közleményében.


Az ellenőrzés arra is rámutatott, hogy a vizsgált 25 Irsai Olivér mindegyike rendelkezett érvényes forgalomba hozatali engedéllyel. Ezen felül a hivatal szakemberei az engedélyezési eljárás során leadott termékminták analitikai értékeit is összehasonlították a polcokról levett borok vizsgálati eredményeivel és megállapították, hogy sem minőségben, sem a beltartalmi értékekben nem találtak eltérést a minták között.
Közölték, a jelölésvizsgálat sem tárt fel hiányosságokat, a vizsgált borászati termékek eleget tettek a jogszabályi előírásoknak.
A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket, a Frittmann Irsai Olivér száraz fehérbor végzett az első helyen, a dobogó második fokára a Font Irsai Olivér állhatott fel, a harmadik helyet pedig a Dubicz Irsai Olivér száraz fehérbor érdemelte ki.

Fotó: Facebook

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!