Az agrárminiszterhez fordulnak

Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt – közölte a szövetség társelnöke.

Hebling Zsolt, aki egyben Alsóörs független polgármestere elmondta. hétfőn elküldték a levelüket Nagy István miniszternek a BSZ önkormányzatai és a tapolcai járás csatlakozott települései nevében.
Kifejtette: évtizedek óta komoly problémát okoz a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, ami a mezőgazdasági termelés átalakulásával párhuzamosan jelentkezett. A művelés alól kivett területeken ugyanis bokros-fás növénytársulások jelentek meg, sokszor a lakóövezetek közvetlen közelében, amelyek kiváló búvóhelyet nyújtanak a nagyvadállománynak.
A lakókörnyezetben élő nagyvadak helyben táplálkoznak, főként mezőgazdaság terményeket fogyasztanak. A gazdák, lakosok számára csak drága, stabil és magas kerítés jelent biztos védelmet ellenük. Sokan ezért hagynak fel a kiskerti mezőgazdasággal, szőlőműveléssel, ami tovább rontja a balatoni települések tájgazdálkodását, sokszínűségét – emelte ki Hebling Zsolt.
Kitért arra is, hogy a túlszaporodott nagyvadak rengeteg kisebb-nagyobb közlekedési balesetet is okoznak. Megjegyezte, hogy a casco biztosítással nem rendelkező autósoknak arra sincs esélye, hogy a biztosító megtérítse a kárukat, sőt, a jogszabályi változások miatt az elhullott vad, illetve trófea értékének megtérítésére is kötelezhető egy vétlen sofőr.
Hebling Zsolt elmondta, mivel a településvezetők kezében nincs semmilyen jogi eszköz a helyzet kezelésére, legtöbben a helyileg illetékes vadászatra jogosultakhoz fordulnak, akik azonban többnyire kapacitáshiányra hivatkozva nem lépnek. Nehezítik a helyzet megoldását a Balaton-parti területek adottságai, hiszen a nádasban megbújó nagyvadak levadászása komoly technikai és logisztikai kihívás – tette hozzá.
A varjak túlszaporodása is egyre több települést érint az üdülőövezetben – mondta a BSZ társelnöke. A varjak az énekesmadak fészkeinek kifosztásával, a turista útvonalak bepiszkításával, a szemét széthordásával, a kiskertek tönkretételével okoznak gondokat – ismertette.
balatoni önkormányzatok azt kérik az agrárminisztertől, hogy első lépésként induljon el a probléma felmérése, majd a megoldások kidolgozása, amiben partnerek lesznek – közölte Hebling Zsolt.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!