Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Avar kori temetőt találtak a 8-as út építése közben

Váratlan értékekre bukkantak az építők a 8-as főút Veszprém déli elkerülő építése közben.

A kivitelező Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint már az első sírok kibontása után megállapítható volt, hogy a közép-avar kor egy jelentős közösségének emlékeivel dolgozhatnak a Laczkó Dezső Múzeum régészei, restaurátorai, a munkálatok pedig komoly értékekkel gazdagíthatják a város történetét.


A település északi, észak-keleti felén és szűk vonzáskörzetében immár négy jelentős avar temető vált ismertté pár kilométeres sugarú körön belül (Jutasi út, Kádártai utca, Tejüzem (volt Vörös Október u.) és a most felfedezett Veszprém-Csucska lelőhely, valamint ide sorolható a közeli Gelemér is), melyek az avar kor teljes időbeli kiterjedését lefedik, és a sűrűségükkel egy, a környékre lokalizálható avar hatalmi központ létét teszik több mint valószínűvé – írja a nif.hu.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!