A Pannon Várszínház ünnepélyes keretek között jelentette be 26. évadát, amelynek középpontjában a humánum, az emberi értékek és a színháztörténeti hagyományokra építő alkotói szemlélet áll.

A színház legnagyobb támogatója továbbra is a közönség, amelynek bizalma és jelenléte nélkül a kitűzött szakmai célok nem valósulhatnának meg. A következő évadban összesen öt új bemutatóval készülünk, köztük egy nemzeti klasszikus regény musicalváltozatával, valamint több izgalmas ősbemutatóval és prózai előadással. Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig” című regényéből készült musical Vándorfi László rendezésében kerül a […]

A NAV adatkiajánlással segíti az egyéni vállalkozók szja-bevallását

A  fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, támogatva ezzel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését.   Az új megoldás érdemi könnyebbséget jelent például azoknak az átalányadózó, nem nyugdíjas vállalkozóknak, akik 2025-ben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) adták be az egyszerűsített negyedéves szocho- és járulékbevallásukat: ezek az adatok ugyanis […]

600 ezer autós még adós maradt

A gépjárműadót legegyszerűbben a NAV-Mobilon lehet befizetni, idén már több mint 441 ezren választották ezt a megoldást. A gépjárműadó-határozat is tartalmaz egy fizetési linket, ezen keresztül is közvetlenül rendezhető az adó. Ha valakinek nincs meg a határozat, nem tudta átvenni vagy elkeverte, akkor sem kell aggódni, a NAV gépjárműadó-kalkulátorával egyszerűen és pontosan kideríthető, mennyit kell fizetni, személygépkocsi […]

Kérdésből bevallás: idén is segít az eSZJA a kitöltésben

Az intuitív, közérthető felület segítségével az érintetteknek nem kell bonyolult számításokat végezniük vagy a bevallás részleteivel bajlódniuk. Elég néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges adatokat. Az idén a NAV mintegy 5,6 millió magánszemélynek készítette el az szja-bevallási tervezetet. Bár ezek többsége a magánszemélyek minden adóköteles jövedelmét tartalmazza, bizonyos bevételekről – […]

Érkeznek az adószámla-értesítők

Adószámla-értesítőt csak az kap, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van és idén még nem kapott késedelmi pótlékról szóló tájékoztatást. Az adószámla aktuális állapota bármikor megtekinthető a NAV Ügyfélportálján (ÜPO). Az adószámla adatainak értelmezéséhez a NAV honlapján további segítség található az Adószámla információs oldalon. A tartozás leggyorsabban átutalással rendezhető. A további befizetési módok a NAV honlapján a Ki, hogyan […]

2026.05.09-én a Siófoki Nagystrandra érkezik a Richter Egészségváros!

A kezdeményezés elsősorban szűrősátrakkal biztosítja a különböző programelemeket a résztvevők számára adott városban. A látogatók minden esetben a helyi egészségügyi intézményt támogathatják, így a program a helyi városvezetés és egészségügyi intézmény valamint a Richter Gedeon Nyrt. közös együttműködésének eredményeként tud megvalósulni.   Adománypontgyűjtés A Richter Egészségváros mottója “Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” alapján a családi […]

Megújult a Tourinform Gyenesdiás iroda – korszerűbb környezetben várják a látogatókat

2026. április 2-án ünnepélyes keretek között adták át a megújult Tourinform Gyenesdiás irodát, amely egy átfogó fejlesztés eredményeként korszerűbb, vendégbarát környezetben fogadja a térségbe érkező látogatókat. A beruházás a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében, a „Tourinform irodák korszerűsítésének elősegítése” (TFF-3.1.1-A-2025-00005) című pályázat támogatásával valósult meg. A Gyenesdiási Turisztikai Egyesület által megvalósított projekt több mint 26,5 […]

Közeleg a határidő, de segít a NAV

Közeledik a turizmusfejlesztési hozzájárulás havi és negyedéves bevallásának határideje. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fontos dátum előtt levélben értesíti azokat a vállalkozásokat, amelyeket adatszolgáltatásaik alapján lehet, hogy érint ez a közteher. A hivatal április közepén kezdődött levélkampányával azokat a vállalkozásokat keresi meg, amelyek az NTAK-rendszerben teljesített adatszolgáltatásaik, online pénztárgép-adataik és online számlaadat-szolgáltatásaik alapján […]

Már minden harmadik autós befizette a gépjárműadót

Az adó összegét a határozat tartalmazza, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikusan vagy postán kézbesít az összes érintettnek. De a fizetendő adó a NAV-Mobil alkalmazásban is bármikor ellenőrizhető. Az applikációban néhány lépésben nemcsak a lekérdezés, hanem a befizetés is egyszerűen intézhető, és ugyanitt kérhető az automatikus, legfeljebb öthavi pótlékmentes részlet is. A gépjárműadó […]