Új fasor Keszthelyen

Nagy Bálint, Keszthely polgármestere közösségi oldalán számolt be róla, hogy tavaly májusban a biztonságos közlekedés érdekében a Veszprém Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztályának kötelezése alapján, a balesetveszélyes, beteg fákat kivágták az Észak-Balatoni kerékpárút mellett. – Keszthely Város Önkormányzata akkor ígéretet tett arra, hogy gondoskodni fog a terület rehabilitációjáról, és most ígéretéhez hűen a Kutyás […]

Több turisztikai célpont is látogatható már Zalában

Május elsején reggel, az újranyitáskor már többen is sorban álltak Hévízen, a tófürdő bejáratánál, ahol Mándó Zsuzsanna, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 145 nap után nyit újra a gyógyfürdő. Mint elmondta: a fürdő újranyitása azért fontos mérföldkő, mert ezzel is hozzájárulhatnak a látogatók testi-lelki felfrissüléséhez. A főigazgató az MTI […]

Május közepén lesz a klasszikus egykezes

Az esemény több éves múltra tekint vissza, túraként már négyszer teljesítették lelkes vitorlázók a balatoni „nagy kört”.  A kormányzás, a vitorlák kezelése és azok cseréje, a spinakkerezés mind egy ember feladata, a verseny pedig a szélviszonyok függvényében akár 36 órán át is tarthat. Évről évre bővült a résztvevők száma és az idei évben a túra […]

Kilencszáz éves Balatongyörök

Az Archaeologia régészeti online magazin két szerzője: Pálóczi Horváth András és Hangodi László is ír a történelmi eseményről- őket idézte Biró Róbert polgármester, amikor arról a jeles eseményről beszélgettünk, hogy Balatongyörök 900 éves – azaz idén ünnepli a település első írásos említésének évfordulóját – tudósít a zaol.hu. A jelenlegi ismeretek szerint település első írásos említése az […]

Első helyen az almádi asztrofotós

Ahogyan arról a balatontelevizio.hu oldalon is beszámoltunk, Fényes Lóránd részt vett a Nor­thern Hemisphere nemzetközi asztrofotós versenyen. A döntőbe jutott fotókra szakmai, valamint közönség díjakat is kiosztottak. Az almádi szakember munkája, amely az Androméda-ködről készült, első helyet érdemelt ki a szakmai kategóriában. Mint azt megtudtuk, a közönségdíjat a Puerto Rico-i fotós képe nyerte el, miután […]

MÁV: jön az előszezoni menetrend

A MÁV-START már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatok indulását: május 17-től a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között. Az előszezonban a Siófok és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg vonatok – közölte […]

Már lehet nevezni evezni

A tavalyi rendezvénnyel a szervezők elbúcsúztak a fonyódi helyszíntől, s ahogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hírlevelében emlékeztet: egy éve már a rajt előtt egy héttel le kellett zárni a nevezést, annyi jelentkezés érkezett. “A 2020-as év bebizonyította, hogy a Balaton-átevezés kinőtte Fonyódot, pedig a helyi kutyás strand fekvése a szemközti Badacsonnyal kiváló helyszíne és […]

Az EKF-programsorozat a Bakony és a Balaton régiós identitás erősítéséről is szól

Ezt a kettős célt szolgálja az is, hogy június 23. és 26. között Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi ad otthont a Magyar Mozgókép Fesztiválnak – mondta el az MTI-nek a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programért felelős kormánybiztos. Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy az EKF-programnak hagyományosan két profilja szokott lenni. Egyrészt lehetőséget ad egy városnak vagy […]