Balatonfüreden megnyitották a vitorlás szezont

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő, tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megmérettetésre. Holczhauser András, a szervezet főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy […]

Balatonfűzfői cukrász sikere a tortaszépségversenyen

Mariann a veol.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy barátai biztatására indult a versenyen. A Rózsaszín álom egy tejszínes eperkrém ízű fehércsoki-forgácsos, liofilizált eperdarabos torta volt, tetjén habcsókokkal, macaronokkal és friss eperrel dekorálva. Címoöldali fotónk illusztráció, a nyertes alkotást itt tekintheti meg  

Vitorlázók adományoztak a kórházi gyermekosztálynak

A játékokat Töreki-Vörös Ibolya főigazgató és Léberné Stáhl Katalin, a gyermekosztály főnővére vették át a sportolótól – írja a veol.hu. Király Zsolt, a sikeres vitorlázó elmondta, a sport minden körülmények között nagyon fontos, ezúttal egy jótékony célra is összehozta az embereket, így játékokat ajándékozhattak beteg gyermekeknek. Szeretett volna segíteni azoknak a gyerekeknek, akiket a pandémia […]

Berecz Zsombor negyedik lett

A Finn dingi világbajnokság zárónapján ismét három futamot sikerült megrendezni a jelek szerint meglehetősen forgolódó szélben, a mai első futamban pályát is kellett módosítani a második cirkálószakasz előtt. Berecz Zsombor mai 19. (ez lett a kiesője), 17. és 10. helye az összetett negyedik helyét jelentette számára. Az új-zélandi Andy Maloney lett a világbajnok, az ezüstérem […]

Megérkezett az óriáskerék

A járványhelyzeti szabályokat betartva május 14-én, pénteken kinyitottak a siófoki strandok, fürdők. Mint megtudtuk, egy héten át ingyenes lesz a belépés a Nagystrandra, majd csak május 21-től kell belépőt fizetni. Fontos információ, hogy nem emelik a jegyárakat, ugyanannyiba kerülnek majd, mint tavaly. Egészségügyi szolgálat és vízimentő-csapat óvja a strandolók biztonságát az idei szezonban is. És […]

Kivágnak egy fasort Csopakon a vasúti villamosítás miatt

A Szabadbattyán-Balatonfüred vasútvonal villamosüzem kiépítése, felső vezeték (25.000 V feszültség) építése nemzetgazdasági szempontból kiemelt állami beruházás, a beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Mint a fejlesztéssel érintett település Önkormányzata folyamatos egyeztetést folytattunk a beruházóval. Jeleztük felé, hogy szeretnénk megtartani a vasút melletti fasort és kértük, hogy a felsővezetéket a vasút 71. sz. főút oldalára helyezzék […]

Átmeneti útlezárás Veszprémben

A NIF Zrt. arról tájékoztatja a közlekedőket, hogy Veszprémben a Szentkirályszabadja repülőtéri bekötőút és a 8. sz. főút csatlakozását 2021. május 14. (péntek délután) és május 18. (kedd délelőtt) között az aszfalt kopóréteg építése miatt ismét lezárják. A 8. sz. főút mindkét irányban egy sávon továbbra is járható marad. Ebben az időszakban Szentkirályszabadja felől lesznek […]

Nemzetközi hírnévre vágynak a balatoni borok

A presztízs értékű Balatoni Borok Versenyét idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg június második hétvégéjén, méghozzá megújult köntösben: az esemény ebben az évben friss arculattal, új zsűritagokkal kiegészülve és új zsűrielnökkel indul útjára a VEB 2023 EKF programnak köszönhetően. „Mindannyian tudjuk, hogy a Balaton régió borai a világon a legjobbak, de kevés az, hogy mi tudjuk, […]