Felszámolják a hulladéklerakót

A település önkormányzata az Iparfejlesztési Közalapítvány (IFKA) pályázatán szerzett támogatást a felszámoláshoz a „Tisztítsuk meg az országot” projekt keretében. Egy korábbi vízmosás területén évtizedek óta gyarapodó hulladékhegy felszámolása kezdődött el így, a nagy mennyiségű építési, bontási és zöldhulladék veszélyeztette a környezetet. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kiírt IFKA pályázat keretében, szoros együttműködésben a tapolcai […]

Indul a Plázs!

A nyitó hétvégén a Rise FM jóvoltából szombattól hétfőig közel 40 dj váltja majd egymást a dj pultban és minden nap déltől egészen zárásig ők szolgáltatják a jobbnál-jobb zenéket az önfeledt lazuláshoz. A nyitás után, ahogyan azt már megszokhattuk nincs megállás! Május 29-re már be is írhatjuk a naptárba a Plázs idei borkóstolóját, ahol Rakonczai Imre piano […]

Túratipp: kísértet járta kolostor a Balatonnál

A „kőkúti” Mária Magdolnáról elnevezett épületegyüttest egy 1263-as összeírásban említik először, de csak néhány évszázadon át lehetett szerzetesek otthona: az 1554-es török hadjárat nyomán végleg elnéptelenedett. Egy 1941-es karácsonyi legenda szerint egy eltévedt polgár szellemeket látott a templomban, a kísértetetek között pedig egy néhai földesúr is felbukkant.    

Verekedés szemtanúi voltak a rendőrök Balatonfüreden

A vitában az idősebb férfi elvette a fiatalabb telefonját és az útra dobta, ennek pedig szemtanúi voltak rendőrök is. A nyomozók garázdaság vétség gyanúja miatt mindkét férfit kihallgatták. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, és iratokat átadta az ügyészségnek. Forrás: veol.hu

Keresik a város tortáját

Keszthely Város Napját hagyományosan június első hétvégéjén tartják meg, ám a pandémia miatt még az idén sem tudják a megszokott módon ünnepelni az eseményt a városlakók. Épp ezért új és más módszerekkel próbálják a lakókat összehozni, érdeklődésüket felkelteni. Meghirdetik a Keszthely Város Tortája pályázatot, amelynek célja nemcsak a hagyományteremtés, hanem a település imázsának növelése, népszerűsítése […]

Keszthelyen permetezik a vadgesztenyefákat

Nagy Bálint, a település polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy május 17. és 22. között permetezik a helyi vadgesztenyefákat. Mint azt a bejegyzésből megtudtuk, az éves ápoló munkák keretében a vadgesztenyék aknázómoly és guignardiás gombabetegség elleni védelem érdekében külső szolgáltatót bízott meg a város. A megbízott társaság évek óta szakszerűen, felkészülten, a szigorú növényvédelmi előírások […]

Elhunyt a híres balatoni borász

Szeremley Huba 1940-ben született Budapesten, gimnázium után teológiát és orvostudományt tanult, majd 1967-ben egy sportrepülővel elhagyta az országot. Élt Ausztriában, Svájcban, Nigériában és Iránban. Gépészmérnökként áramot vitt törzsi kultúrában élő népeknek, kórházat alapított, mely annyi vagyont hozott neki, hogy mikor a rendszerváltás után hazaköltözött, már a leggazdagabb magyarok között tudhatta magát – írta a gyászhírről […]

Film készült a pandémia zeneiparra gyakorolt hatásáról

“A szakmában mindig előjön, mikor lehet elindítani a koncerteket Magyarországon, mikor találkozhat a közönség újra kedvenceivel. Egy rövid időszakot leszámítva a zenészek több mint egy éve nem állhattak színpadon. A megszólalók az oltás mellett érvelnek, mert így indulhatnak újra biztonságban a zenei rendezvények” – mondta az alkotás fesztiválszervező készítője az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti […]

Az RSM nyerte az évadnyitót

Kevesebb, mint 2 óra 20 perc alatt teljesítette az idei Évadnyitó 878 Co. Nagydíjat az RSM csapata. Őket követte New Black Jack. A gyenge szeles versenyben 14.21.33-kor érte el a célvonalat, míg a harmadik helyre Józsa Márton kormányozta be a Kékszalag rekorder Fifty-Fifty kétárbócos katamaránt. A negyedik helyen a TriniTeam érkezett, kormányánál Kreskai György állt. […]

Életbe lép az előszezoni vasúti menetrend

Az előszezonban a Siófok és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg a vonatok. Közvetlenül elérhetővé válik Budapestről Balatonaliga, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó, Balatonszéplak felső, Zamárdi felső, Szántód, Balatonlelle felső, Fonyódliget, Bélatelep, Alsóbélatelep, Balatonfenyves alsó, Máriahullámtelep és Máriaszőlőtelep. Az utasokat a korábbihoz képest sűrűbb közlekedéssel, InterCity kocsikkal és a déli parton […]