Jövőre drágábban horgászhatunk

Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Gyenesdiáson. Szári Zsolt a hatodik alkalommal szervezett balatoni horgászkonferencián elhangzottakat az MTI-nek összefoglalva elmondta: kilenc éve nem változtattak a horgászjegyek árán, ezért szükség volt a rendezésre. Tíz százalékot némileg meghaladó lesz az áremelés, de nem […]
Készüljetek a téli Balaton-átúszásra!

A kihívás nem más, mint a téli Balaton-átúszás. A Téli Sportúszó Egyesület hat hónapos felkészítésre várja a kalandos kedvű sportolókat, akiknek semmi mást nem ígér a sportkör, mint a kínok kínját és gyötrelmet. Persze mindezekért cserébe brutálisan kemény immunrendszert, soha nem tapasztalt testi-lelki egészséget, és az edzésekkel kábítószer nélküli extra adag endorfint adnak. A kvalifikációs […]
Az e-cigi is halálos betegségeket okozhat

Az e-cigaretta annyira veszélyes és annyira hozzá lehet szokni, hogy fontolóra kell venni betiltását – hangsúlyozta Thomas Münzel professzor, a németországi Mainzi Egyetem Orvostudomány Központja kardiológiai osztályának kutatója, a European Heart Journal című folyóiratban megjelent tanulmány vezetője. A professzor szerint különösen a fiatalokban kell tudatosítani az e-cigaretta veszélyét. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai járványügyi központ […]
Íme a Siófoki Libadalom programjai

A Márton-naphoz kötődő programról már írtunk korábban itt, most pedig mutatjuk a részleteket.
Legyél te is Szaloncukor angyal!

A Magyar Vöröskereszt idén is útjára indítja Szaloncukor angyal elnevezésű kezdeményezését, amelynek keretében szaloncukorra gyűjt a rászoruló családoknak – közölte az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában a szervezet főigazgató-helyettese. Nagy Gábor hangsúlyozta, hogy negyedik alkalommal szervezik meg az akciót egy nagy fordítóirodával közösen. Az elmúlt években 14 megyében 1600 család karácsonyát sikerült gondtalanabbá tenni. Az […]
Okosórát lopott

A sértett tett bejelentést a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki 2019. november 10-én egy balatonfüredi intézményből a több tízezer forint értékű okosóráját ellopta. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap, 2019. november 11-én Balatonfüreden elfogtak. A férfit a rendőrök előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy ellopta az órát, […]
Garda Fesztivál a látott halak tiszteletére

Tihany számára a garda mindig kiemelt jelentőségű volt, ezért nem véletlen, hogy éppen itt kerül sor már 18 éve a Garda Fesztiválra. A gasztronómiai programok mellett szórakoztató családi programok, zene, tánc, játék és vásár várja az érdeklődőket.
Mentett vadmacskákat engednek vissza a szabadba Balatonfenyvesen

Két mentett vadmacskát engednek vissza a szabadba a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai, valamint helyi természetvédelmi szakemberek kedden Balatonfenyves közelében. Az idei születésű, körülbelül féléves állatokat a nyáron találták Keszthely közelében. Anyjuk egy hálóba akadva elpusztult, három elárvult kölykét azonban sikerült megmenteni. A kicsiket az állatkert szakemberei felnevelték, közülük kettőt már most vissza lehet engedni […]
A nap képe: fodrász után a strand

Az őszi kerti munkák a standokon is zajlanak, a csopaki fák gondozás után pedig nagyon csinosak. Különösen a naplementében. Fotó: facebook/Gyarmati Krisztián
Szüleink érzelmi gazdagságát kell továbbörökítenünk

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy egyre többen foglalkoznak a családi múlttal, a generációkon átívelő viselkedésminták továbbadásával, a negatív minták felismerésével. Megjegyezte: nemcsak vonásaink, hanem érzelmi reakcióink is hasonlítanak a szüleinkére. A szüleink viselkedése – egy konfliktushelyzet kezelése, válaszadás egy érzelmileg telített szituációra – automatikusan lemásolódik. Nem is tudjuk, hogy mit visszünk magunkkal, miközben hasonló […]
