Bölcsődeberuházás Balatonszabadiban és Somogyváron

A 3 ezer lakosú Balatonszabadiban mintegy 40 gyermek születik évente, bölcsődei ellátást eddig a településtől 11 kilométerre Ságváron és 7 kilométerre Siófokon lehetett igénybe venni. A község két csoportszobát és kiszolgáló helyiségeket is magában foglaló bölcsődéje 118 millió forint európai uniós és kormányzati forrásból épült meg, a kivitelezésnek része volt a helyi óvoda átalakítása, gépészeti […]

Virtuális regatta

Az online térben tartott vitorlásversenyen ismét különböző helyszíneken, és különböző hajóosztályokban mérhették össze tudásukat a versenyzők. Az „Adventi Virtual Regattának” keresztelt esemény végén nem csupán az aznapi hét futam összesített győztesét hirdették ki, hanem a sorozat abszolút nyertesének is gratuláltak. Hét különböző pályán, négy hajóosztályban versenyeztek  a BYC Virtual Széria utolsó állomására nevezett versenyzők. Összesen […]

Lerövidítik a Balaton Szupermaratont 2021-ben

A szervezők közleménye szerint könnyebb dolguk lenne, ha nem az év első hónapjaiban, hanem egy-két hónappal később lehetne a Balaton Szupermaraton. “De nincs ilyen szerencsénk, ez az esemény kora tavaszi. Ráadásul 4 napos, sokáig együtt mozgó tömeggel, közös szállásokkal, egy autóba zsúfolódott futókkal” – írják. Mint kiderült, leginkább a bizonytalanság miatt hozták meg ezt a […]

A Balaton-átúszás nemcsak nyáron lehetséges

A Téli Balaton-átúszás közösségi oldalon Zimányi András arról írt, a téli úszás egészen más megpróbáltatások elé állítja a szervezetünket, mint a sima ücsörgés a jeges vízben. Ezért azt javasolja, aki szeretné ezt a különleges sportot űzni, az feltétlenül sekély vízben gyakoroljon és mindig legyen vele egy segítő, aki baj esetén azonnal rendelkezésre áll. “Ahogy ezt […]

Sokkal gyorsabb lesz a Balatonról a fővárosba eljutni

A vonatközlekedés felügyeletét ellátó rendszert épített ki a Ferencváros és Székesfehérvár közötti vasútvonalon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Siemens Mobility. Pénteki közös közleményük szerint a 2-es szintű egységes európai vonatbefolyásoló rendszer (ETCS L2) elsődleges rendeltetése a vasúti forgalom biztonságának garantálása a legkülönbözőbb üzemi helyzetekben. A rendszerrel Magyarországon elsőként felszerelt 63 kilométeres szakaszon jelenleg […]

Balatonfüreden töltötte utolsó szolgálati napját a magyar légi- és földi mentés legendája

November 25-én utoljára emelkedett levegőbe életet menteni a magyar légi- és földi mentés Legendája. Dr. Gorove László 42 év életmentés után kezdte meg megérdemelt nyugdíjas éveit. A balatonfüredi légibázison töltötte utolsó kivonuló légimentő szolgálatát. Több szakvizsgás szakorvosként a négy évtizedes munkássága alatt rengeteg publikáció, szakmai protokoll fűződik a nevéhez, folyamatosan jelen volt és aktívan részt […]

Budapest után a balatonfüredi Vázsonyi úton vannak a legdrágább ingatlanok

Négyzetméterárban több mint százhúszszoros a különbség a legolcsóbb és legdrágább utcák között az ingatlan.com portálon decemberben meghirdetett eladó lakásoknál és házaknál; az eltérés tavaly nyolcvanszoros volt – közölte a hirdetési portál szombaton az MTI-vel. Az ingatlan.com mintegy 180 ezer eladó ingatlanhirdetés alapján összeálló kínálata szerint december első hetében a fővárosban, az I. kerület Úri utcájában […]

Jelentősen javul a Balaton elérése az új menetrenddel

Számos vasútvonalon csúcsidőben az eddiginél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként, az új autóbusz-menetrend pedig új járatokkal, ütemes közlekedéssel biztosít a korábbinál kedvezőbb, az egyéni közlekedéssel szemben versenyképesebb szolgálatást – írták. A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén összehangolt vasúti és buszos csatlakozások segítik, hogy az utasok kényelmesebben […]

Állatokért eveznek

A Madarak és fák napja alkalmából örömevezést terveznek a Keszthelyi-öbölben a Balaton ütőere vonaláig, a Zala folyóig, annak torkolatáig. A víziút során elhaladnak a fenékpusztai Madárgyűrűző és Madármentő Állomás mellett is, így megköszönve nekik az egész éves fáradhatatlan munkájukat, melyet a madármentés területén is végeznek. A további részleteket közösségi oldalukon osztják meg.

Fejlődő vízi turizmus

Annak keretében a Magyar Kajak-Kenu Szövetség konzorcium vezetésével több, mint 624 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás állt rendelkezésre hét vízitúra megállóhely felújítására a Széchenyi 2020 program keretében. Ezzel újabb értékteremtő állami beruházás készült a városban, valamint Zamárdiban, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön és Tihanyban. A vízitúra megállóhelyek üzemeltetői a helyi önkormányzatok, illetve egyesületek […]