Sokan terveznek belföldi nyaralást idén

A portál MTI-nek küldött szerdai közleménye szerint a válaszadók kétharmada csak belföldi úti célban gondolkodik, míg harmaduk hazai és külföldi üdülést egyaránt tervez. Belföldön a Balaton mellett Eger, Pécs, Gyula, Hévíz és Sopron is népszerűek lesznek, és sokan látogatnak majd el az Őrségbe, a Mátrába és a Tisza-tó partjára is. A nemzetközi célpontok közül Horvátország, […]

Amikor még Hummerek korcsolyáztak a Balatonon

– Ne mennyé’ rá! – Na mer’ miér’? – Há’mmer beszakad.   Kilenc éve ilyenkor Hummerek úsztak a Balatonban. Gondolt egyet ugyanis két Hummeres és Balatonakarattyánál jégres zálltak terepjáróikkal, aztán beszakadt alattuk a jég.   A 2012-es esetnél szerencsére senki nem sérült meg, de az internet népe már akkor is ráért és unatkozott, illetve roppant […]

Tizenkét oltópont létesül Siófokon

Tegnap tette közzé a szakember az Országos Kórházi Főigazgatóság oltási tervét, melyből többek között az derül ki, hogy hány oltóhelyet alakítanak ki előbb az ütemezett, majd elegendő számú vakcina esetében a tömeges oltásokkor. Most megyére, intézetekre lebontva is napvilágra került a terv, s e szerint Somogyban előbb 17, majd 43 oltóhely az elvárt szám, ezen […]

Megújul a siófoki Rózsakert

Lengyel Róbert polgármester bejelentette, hogy a felújítás elkezdődött. Az eredeti tervekhez képest némi csúszással, mert az első közbeszerzési eljárás során olyan magas összegű ajánlatok érkeztek a munkálatokra, hogy inkább újra kiírták a tendert. A második körben mintegy 13 millióval alacsonyabb összegű ajánlattal jelentkező kivitelezővel szerződött az önkormányzat, 93,5 millió forintra. – Most az egy-egy északi […]

Tízből kilencen nyaralást terveznek

A portál szerdai közleménye szerint a válaszadók kétharmada csak belföldi úti célban gondolkodik, míg harmaduk hazai és külföldi üdülést egyaránt tervez. Belföldön a Balaton mellett Eger, Pécs, Gyula, Hévíz és Sopron is népszerűek lesznek, és sokan látogatnak majd el az Őrségbe, a Mátrába és a Tisza-tó partjára is. A nemzetközi célpontok közül Horvátország, Olaszország és […]

Budapest környéke megelőzte a Balatont

A magyarországi szálláshelyeken tavaly az összesített adatok alapján 8 millió vendég 22,7 millió vendégéjszakát töltött el az egy évvel korábbi 43 millió vendégéjszakával szemben; a vendégek 79 százaléka belföldi volt – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) riportjában kedden. Az MTÜ jelentéséből kiderül: a belföldi vendégek száma 2020-ban az előző évi 73 százalékát, a külföldi […]

Mi legyen a Balatonnal?

A nettó 3 milliárd 249 millió forintot elnyert nyerteseknek megvalósítási és kivitelezési terveket kell készítenie három tervezési részben. Az első a Lesence rendszeren tervezett beavatkozások, amely a Tapolca patakot érint. A második egy kis-balatoni műtárgy rekonstrukciója, míg a harmadik rész Lovas, Szigliget, Ábrahámhegy, Örvényes, Balatonfüred és Paloznak területét érinti – írja a napi.hu.  

Új útvonalakon várják a vízitúrázókat

Megújult Budapest és Pest-megye 15 vízitúra megállóhelye 799 millió forintos, vissza nem térítendő, európai uniós támogatással Szobtól Dömsödig, a Közép-Duna vízi turizmusának most lezárult komplex fejlesztési projektjében – jelentette be Schmidt Gábor, a konzorciumvezető Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke kedden Budapesten, online sajtótájékoztatón. A túrázni vágyók a 2021-es vízitúra szezon kezdetétől vehetik igénybe az új […]

Kevesebb esemény, több fejlesztés

A téli disznóvágást és a kocsonya fesztivált még megtartották jelentős érdeklődés mellett. Nyáron megemlékeztek a trianoni évfordulóról, a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoportja családi napot szervezett és megemlékeztek a településhez kötődő László Gyula régész születése 110. évfordulójáról. Az október 23-i ünnepséget összekötötték a 70. születésnapjukat ünneplő helyiek tiszteletére szervezett hagyományos falültetéssel és gyermekprogrammal. Év […]