Fogadj örökbe egy fát!

A jelenlegi tervek szerint áprilisban rendezik a „Fogadj örökbe egy Folly fát!” kampány első örökbefogadói napját. Az akcióval az arborétum elsősorban az ember természetszeretetét és környezettudatosságát szeretné erősíteni, és nem utolsó sorban trendivé tenni a természet iránti elkötelezettséget a gyerekek és felnőttek körében egyaránt. Több száz fa és cserjeféle közül választhatnak az érdeklődők, köztük vannak […]

Balatoni retro

Erről beszélgettek a Kossuth Rádió Nagyítás című adásában Retro Ernővel és Dr. Kovács Emőkével, aki történészként a Balaton és vidéke történeteit kutatja. Az adás meghhalgatható ITT

Ha bántja a szemét a szemét, csatlakozzon a Szemesi SzemétSzedéshez!

A környezetvédő Rózsa Virág néhány hónapja nagyobb aktivitással állt ki az elvei mellett, ám mivel egyedül volt, lassan ahladt. Ezért meghirdette a Szemesi Szemétszedés programot, hogy közös erővel tisztítságk mega résztvevők a Balaton-partot. Jelentkezni március 26-ig lehet ITT  

Június közepén rendezik meg a 3. utcaszínházi fesztivált Kapolcson

Mint Virág Zsóka fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, a fesztivál nyolc helyszínén több mint száz programmal készülnek. Amennyiben júniusban mégsem rendezhetik meg a fesztivált, a pótdátum szeptember 3-5. lesz. A Bondoró Porondon mások mellett a Langaléta Garabonciások, a BAB Társulat és a Harkels Puppetry előadásait láthatja a közönség. Fellép a Szabadkai Gyermekszínház társulata, a Bélaműhely, a […]

Divatos és hasznos – És már Balatonfürednek is van

Bizony, a kupakgyűjtő szív, amit a Balatonfüredi Fidelitas csoport tagjai helyzetek tegnap Balatonfüreden a Vásárcsarnok előtti térre. Az installáció egyrészt a környezetvédelemre hívja fel a figyelmet, másrészt a helyiek segíthetnek egy jótékonysági kezdeményezést is – jelentetet be az örömhírt Bóka István polgármester a közösségi oldalán.

Nem bírja tovább a balatoni étterem, bezár

A balatonalmádi Határ étterem közösségi oldalán jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt végleg bezárják kapuikat. ” A mai napon véget ér egy szép hosszú időszak, családi cégünk 2004-ben vásárolta meg az egykori „Határ Csárdát”, melyet 2006 júniusára sikerült teljesen újjáépíteni. Az elmúlt 17 évben több mint 100 munkatársunk volt, sokan hosszú éveken át dolgoztak velünk, […]

Indul a szúnyoggyérítés

Sáringer-Kenyeres Tamás tájékoztatása szerint a kezelés során a parti területekre és a háttérterületek időnként víz alá kerülő mocsaras, nádas részeire koncentrálnak környezetkímélő biológiai módszerrel. Rossz idő estén a beavatkozás március 29-30-ára eltolódik. A szakember kifejtette: a Balaton térségében 2500-3000 hektárnyi szúnyogtenyészőhelyet tartanak nyilván. A száraz időjárás miatt ennek egyelőre csak egy része került víz alá, […]

Akkor lesz lazítás, ha 2,5 millió magyart beoltanak

Amikor eléri az átoltottság a 2,5 millió embert, el lehet kezdeni az újraindítást – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken. A kormányfő kiemelte: a jelenleg hatályban lévő korlátozások változatlan formában hétfőtől még egy hétig biztosan fennmaradnak. Azt mondta, egyszerűbb lett volna két hétről dönteni, de egy héten […]

Kétkilónyi amfetamint foglaltak le egy darknetes drogkereskedőtől Balatonfüreden

Nemzetközi együttműködéssel több mint két kilogramm amfetamint foglaltak le egy balatonfüredi férfitól, aki a darkneten kriptovalutáért vásárolta a kábítószert – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken a police.hu oldalon. A közleményben azt írták, hogy az NNI január óta szoros együttműködésben dolgozik külföldi partnerszervekkel az online, illegális kábítószerkereskedelem visszaszorításáért. Ennek keretében rendeltek el […]