Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 20., péntek

Appokkal a turizmus fejlesztéséért

Zalai és muravidéki pincészetek kínálatát, a térség kapcsolódó attrakcióit, de akár állatbarát helyek és szállások keresését is segíti a Zalában kifejlesztett Pincenavigátor elnevezésű új alkalmazás.

Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője a pénteken egy garabonci pincészetben tartott bemutatón elmondta: az egyedi fejlesztésű, geolokáción alapuló webalkalmazás segítségével a látogató akár önállóan is bejárhatja az egyes borturisztikai állomásokat Zala megyében és a szlovéniai Muravidéken. A felhasználókat okostérkép, digitalizált, élményalapú túraútvonalak és valós idejű információk segítik a barangolásban.

Az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország együttműködési program keretében – a Dobronaki Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Intézet, a Zalai Borút Egyesület és a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. összefogásával – létrehozott Szőlőhegyi Piknik-projekt célja, hogy Zala megyében és a szlovéniai Dobronak környékén “élményláncot” alakítsanak ki, illetve játékos, interaktív módon mutassák be az egyes borászatokat, attrakciókat.

A Pincenavigátor a magyar mellett angolul, németül és szlovénül szintén elérhető, továbbá lehetővé teszi közös akciók és kampányok lebonyolítását, hűségprogramok kialakítását. A webalkalmazásban a felhasználók egy virtuális pincekártyát igényelhetnek, amellyel a weboldalon szereplő szolgáltatóknál kedvezményeket vehetnek igénybe, az adott elfogadóhelyet pedig értékelhetik is – sorolta Kovács Szabolcs.

Az alkalmazás bemutatóján Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) bormarketingért felelős vezető szakértője jelezte: a magyar borok régóta várt, egységes arculatának megteremtése érdekében idén létrehoznak egy márkagondnokságot, hogy a csatlakozók ugyanazokkal az arculati elemekkel mutathassák meg magukat. Hozzátette, hogy a pincészeteket, a magyar borokat is egységes adatbázisba szerveznék, ehhez kapcsolódóan már működik a bor.hu oldal és terveznek egy mobilapplikációt is, de a zalai kezdeményezésű Pincenavigátor már most ennél több funkcióval rendelkezik.

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere úgy fogalmazott: Zalakaros térségének történelmének több mint kétezer éve fontos eleme a víz és a bor, a Kis-Balaton, a termálvíz, illetve a szőlőhegyek jóvoltából. Zalaszabarban már az 1870-es években világkiállításon aranyérmes bort termeltek, és az elmúlt időszakban egyre több helyen állítanak elő újból minőségi borokat.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!