Persze jó előre megszerveztem. A nyaralás előtti napokban megpróbáltam mindent elintézni, hogy nyugodtan henyélhessek a napon.
Mindent kimostam, levágtam a füvet, eltettem a meggyet, lekvárt főztem a málnából, szóltam a szomszédnak a virágok és a kutya miatt – utóbbit jól megfürdettük – kisebb nagytakarítást hajtottam végre a lakásban, – mert ugye ha jön a szomszéd locsolni, nehogy már azt gondolja, hogy én nem vagyok tökéletes háziasszony… – elvasaltam. Elhatároztam, hogy az idén tényleg pihenek és nem főzök a nyaralás alatt, csak kényeztetem magam és törekszem arra, hogy napi szinten legalább egyszer mások főzzenek ránk. De mivel én olyan rutinos vagyok (!) gondolok a másik főétkezésre is és gyorsan még éjjel (mert, már csak ekkorra maradt időm) összeütök egy lecsót, sütök ki egy kis oldalast, feldobok egy pörit és figyelve a változatosságra – meg persze most van szezonja, – főzök egy borsófőzeléket. Kihűlés után fagyasztok.
Már szinte mindennel végzetem, a fáradságot nem is érezve – pedig már alig állok a lábamon – összepakolok. Mindenkinek, ami kell. Nem tudom említettem-e már, hogy két kisfiam van? Tíz és hatévesek! Hát tőlük legfeljebb csak majd reggel, ha felkelnek, beleegyezést kérek az általam becsomagoltakra. Az összecuccolás rám marad. De ez cseppet sem veszi kedvemet, mert holnaptól nyaralunk, illetve mától!
Négy óra alvás után úgy pattanok ki az ágyból, mintha legalább három napos wellnes után volnék, friss vagyok, fitt és elégedett. A szemem alatti fekete táskák meg majd holnapra elmúlnak, mert akkor már ezerrel nyaralunk.
Mindent elraktam? Egy gyors vasaló hűtés, majd miután rájövök, hogy rossz ridikült választottam, gyorsan átpakolom egy „kétkezes-könyékiges”-be és már suhanunk is. Szerencsénk van, az utazás jól telik.
Miután a szállásra értünk, kipakolunk, megegyezünk a szobákon – no, ez elég nehezen ment – én elpakolom a fiúk cuccait és alig várom, hogy akkor megkezdődjön a nyaralásunk.
Már éhesek vagyunk. Elhatározzuk, hogy feltérképezve a terepet, vendéglő után nézünk.
Kicsit fáradt vagyok, de egy kis séta ugye senkinek sem árt, hát menjünk.
Mentünk is, találtunk is, de már alig vártam, hogy visszaérjünk, mert az ágyat szerettem volna leginkább kipróbálni és mély, békés alvásba zuhanni.
Majd holnap tényleg elkezdek pihenni!
S a holnapból ma lett, a mából tegnap lesz és én semmi másra nem vágyom, csak hogy elkezdődjön az én nyaralásom…
A fiúk egész reggeli alatt azon vitáznak, hogy ma hova menjünk, holott én legszívesebben visszafeküdnék egyet még szundizni, de az kizárt dolog, menni kell!
Hol ide, hol oda. Általában mindig valamilyen fürdőhelyre.
Hát mi voltunk pár helyen.
De nehogy azt gondolja bárki is, hogy szépen feküdtem a napágyban a hasamat süttetve!
Azt majd 60 évesen!
Most, mikor még talán számítana, hogy milyen árnyalatú a bőröm (mert, mint tudjuk a sötét árnyalat slankít) ez csak meddő álomkép, mert nálunk ez volt, hogy :
– Mikor megyünk a sodró medencébe?
– Megyünk csúszdázni apa? Nem erre gondoltam, a kintire!
– Nem akarok a melegvízbe menni! Az csak nénikéknek való!
– Éhes vagyok! Éhesek vagyunk!
– Nem, nem kell lángos, palacsintát szeretnék! Nem tudom, hogy hol lehet kapni! Gyere, keressünk!
– Fázok! / – Melegem van!
– Fagyit is szeretnék a trambuli után! Apa adj pénzt! Nem megyek be érte az öltözőbe! Anya menj be, légyszi, légyszi, légyszi!
– Labdázzunk! Nincs elég hely! A Balcsi sokkal jobb! Menjünk most már haza!
– Borzasztóan áll a hajam, én így nem is megyek emberek közé, Áki add kölcsön a sapid! Áki add oda!
– Anya, a Tomi el akarja venni a sapkám! Anyaaaaaaaa !
– Éhesek vagyunk! Éhesek vagyunk! Éhesek vagyunk! stb.
De már megjöttünk.
Én másfél napi mosás és pakolás után kezdek magamhoz térni.
Tényleg sokfelé jártunk, sokat láttunk, a fiúk tele élménnyel, én pedig, ha minden igaz, jövő héten „megint” pihenek, mert mennek a nagyihoz egy hétre és akkor csak ketten leszünk itthon a férjemmel. De ma megpendítette a Drága, hogy ha már úgy is ketten leszünk itthon 7 napig, akkor kihasználva az alkalmat, hipp-hopp két nap alatt kifesthetnénk a nappalit meg a konyhát, aztán marad még rengeteg időnk pihenni… – 2002 nyara….
2018 nyara:
Idén is megyünk nyaralni!
Pont: pffu – olvasd/értsd: nem érdekel – hogy milyen a lakás!
Egy deka kaját nem csomagolok!
A szomszéd takarítson ki nálam, ha nem tetszik a lakás, míg locsolja a virágaimat!
Mindenki magának pakol, és eszem ágában sincs ellenőrizni a pakkokat!
A fiaim külön kérték, hogy szívesen vennék, ha csatlakoznánk hozzájuk és velük nyaralnánk!
A pihenés passzív formáját választom és nincs az az élethelyzet, ami ebbéli elhatározásomban megingatna!
Tehát kedves anyatársak, van remény…. csak pár év, és felnőnek a gyerekek, illetve az évek folyamán Ti is rájöttök, hogy pont elegek vagytok, minden külön belehalás nélkül is a családotoknak!!! Csak erre nekem is kellett majd másfél évtized…..
/Madarász Ildikó/
