Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 12., vasárnap

Adventi várakozás: Jobbak legyünk

A körforgalomban elhelyezett hatalmas adventi gyertyán kigyulladt a harmadik gyertya, a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoportja közreműködött,Földi István esperes-plébános adventi fohászt mondott. Krisztin N. László polgármester a Hősök terén rendezett ünnepségen köszöntötte mindazokat, akik az együttes várakozás mellett döntöttek. Arról beszélt, hogy az advent egyik legfontosabb jelentése a várakozás.

A badacsonytomaji adventi ünnepségen jótékony célú vásárt rendeztek és a gyerekek szórakozásáról is gondoskodtak

– Jézus krisztus születésére várakozunk ilyenkor, ennek a várakozásnak kell, hogy előzménye legyen. Együtt legyünk, próbáljunk jók lenni. átgondoljuk az elmúlt egy év történéseit, tapasztalatokat vonjuk le és megfogadjuk, hogy jobbak leszünk. A karácsonyi csoda születése jelentős esemény, mindenkit megérint. A mai összejövetel jó alkalom arra is, hogy találkozhatunk olyan nyaraló tulajdonosokkal, helyiekkel, akikkel év közben csak intünk egymásnak, nincs idő a beszélgetésre – mondta a polgármester.

Az ünnepen a gyerekeket a Fanyűvő játékpark várta fajátékaival, a jótékonysági adventi vásárban a civil szervezetek, intézmények gondoskodtak a vendéglátásról és árulták portékáikat. Ajándék címmel Pintér Veronika és Pintér Zoltán adott műsort a szentmise előtt.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!