Mint mondta: a rohanó világban, például a határidők és a stressz miatt sokan hajlamosak kihagyni étkezéseket, pedig a legfontosabb a rendszeres, megfelelő mennyiségű étkezés. Érdemes bevásárláskor előre megtervezni akár egy heti menüt is – javasolta.
A szakértő fontosnak nevezte azt is, hogy alvás előtt két-három órával már ne együnk, és a vacsora is kevésbé megterhelő étel legyen, például teljes kiőrlésű kenyér zsírszegény felvágottal és zöldségekkel.

Versmondással emlékeznek
A közlemény szerint a hétvégén 28. alkalommal lépnek színpadra a Kárpát-medencéből érkező középiskolás és felnőtt versmondók Balatonszemsen, a Latinovits Művelődési Házban, hogy verseléssel emlékezzenek az 1976.