A Racing Django nyerte a Kékszalagot

A Racing Django pénteken hajnali fél egy után pár perccel ért célba. A győztes hajó legénységének további tagjai Csetényi Csaba, Kaltenecker Károly, Lovas Zsolt, Farkas Bence és Pénzes Botond Kristóf voltak.

A győztes 15:37:04 óra alatt teljesítette a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távot.

A második helyet a Kaiser Kristóf irányította MKB Extreme Sailing Team végzett (15:53:58), míg a bronzérmet a tizenháromszoros győztes, Litkey Farkas vezette PreVital érdemelte ki (16:16:10).

Az 51, Kékszalag rendkívül gyenge szélviszonyok között zajlott. Akadtak ugyan szelesebb periódusok, azonban többségében a rajthoz állt 561 hajó vadászta a szelet, s minden kisebb széllökést, légmozgást igyekezett vitorlájába fogni.

A Litkey Farkas vezette PreVital gyakorlatilag végig ott volt az első három hely valamelyikén, azonban a Keszthelyi-öbölből kiérve a Racing Djangonak sikerült némi szelet befognia és ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy meglóduljon és mindenkit maga mögött hagyjon. Petrányi Zoltán Szigligetet elhagyva fokozni tudta addigi előnyét és onnan már nem lehetett tőle elvenni a jól megérdemelt győzelmet.

Fotók: MTI, hunsail.hu

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!