Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 9., csütörtök

A motorvonatok fele a Balatonnál közlekedik majd

A MÁV-Start ötven darab hibrid villamos motorvonat beszerzésére indított közbeszerzési eljárást.

A MÁV-Start ötven darab hibrid villamos motorvonat beszerzésére indított közbeszerzési eljárást, a tervek szerint a vásárlást hitelből finanszírozzák – közölte a vasúttársaság hétfőn az MTI-vel.

A honlapon közzétett tájékoztatás szerint a MÁV-Start húsz darab 200 és harminc darab 150 ülőhelyes új, zéró emissziós hibrid – áramról és akkumulátorról is működő – villamos motorvonat beszerzésére írt ki európai uniós közbeszerzési eljárást.

A tervek szerint az ötven jármű ütemezéssel érkezne, 2023-2024-ben húsz 200 ülőhelyes, 2024-2029 között pedig további harminc 150 ülőhelyes motorvonat beszerzése történik meg.

Hangsúlyozzák, a MÁV-START elkötelezett a rendkívül költséges és környezetszennyező dízelvontatás érdemi hányadának kiváltása mellett zéró emissziós villamos motorvonatokkal. A kettős üzemű motorvonatok beszerzésével a járműállomány környezetvédelmi hatékonyságának jelentős javítása érhető el, az energiahatékonyság növelésével országos szinten is érzékelhető mértékben csökkenthető a jelenlegi emisszió szintje.

A rendkívül elöregedett távolsági-regionális és interregionális hálózaton közlekedő eszközpark is megújulna. A számítások szerint jelentős, évi 3,6 milliárd – járművenként átlagosan 73 millió – forint közvetlen költségmegtakarításra is számítani lehet – közölte a MÁV.

A közleményben Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a tavalyi év legnagyobb hosszban megvalósult vasúti fejlesztésével, a több mint 46 kilométeres Mezőzombor-Sátoraljaújhely szakasz korszerűsítésével a hazai villamosított vonalszakaszok teljes hálózathoz viszonyított aránya 41 százalékra nőtt. Azon dolgoznak, hogy a következő uniós ciklusban ez az arány mielőbb megközelítse az 50 százalékot.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: a kettős üzemű motorvonatok alkalmazási helye erősen függ attól, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. villamosítási tervei hogyan valósulnak meg. Amíg a Balaton északi partján futó vonal csak Balatonfüredig van villamosítva, az első ütemben beszerezni kívánt 20 jármű fele itt közlekedne. A másik kezdőprojekt a Budapest-Lajosmizsei vonal lehetne. Itt komplex rekonstrukció történhetne, több ütemre tagolt villamosítással, azaz már akkor korszerű hibrid járművek közlekedhetnének ott, amikor még csak a pálya egy szakaszán lenne felsővezeték. A további terveinkben a Győr-Szombathely, a Miskolc-Ózd, az Esztergom-Komárom, a Győr-Keszthely-Kaposvár-Pécs és a Szolnok-Hatvan-Somoskőújfalu vonalak szerepelnek – írják a közleményben.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!