Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 14., szerda

A helyi viszályok miatt mondott le a balatoni település polgármestere

Közösségi oldalán jelentette be a hírt, a párt is közleményt adott ki.

Szomorú Szilárd, Balatonszemes fideszes polgármestere 8 hónappal a megválasztása után, azonnali hatállyal lemondott tisztségéről.

Döntését a közösségi oldalon osztotta meg a szemesiekkel és a helyi viszályokkal indokolta.

Indoklásként úgy fogalmazott: “nem arra vállalkoztam, ami ma Balatonszemesen folyik. Én nem harcba és csatába indultam.

A párt közleményben azt írta, “Szomorú Szilárd egy lelkiismeretes, őszinte polgármester volt, akinek Balatonszemes jövője most is fontosabb volt, mint az egyes fórumokon folytatott rosszakaró viták, lejáratások, melyek nem csak a személyét, hanem a község hírnevét is veszélybe sodorták.

Nem arról szólt, hogy kinek van igaza vagy sem, hanem arról, hogy az ellenzék a mai napig megragad minden lehetőséget arra, hogy a nemzeti, polgári Kormányt támadja.
Balatonszemes közössége viszont az elmúlt hetekben nemhogy távolodott és táborokra szakadt volna, hanem még inkább egy összetartó közösséggé alakult. A balatonszemesi FIDESZ-KDNP a demokrácia szabályai előtt meghajolva várja és készül fel az időközi választásokra, melyre olyan jelöltet fog állítani, akinek,- mint ahogy a legtöbb szemesinek- BALATONSZEMES AZ ELSŐ!

Fidesz balatonszemesi szervezete”

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!