Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 20., szombat

A déli part egyik szépsége az északi látványa

Sokszor mondják a Balaton északi partján élők, hogy a déli partiakat a látványért irigylik. Az északi part csodás látványáért.

A tó tükre mögött kirajzolódó hegyek sziluettje tényleg felejthetetlen. A legszebb talán Fonyód, Lelle környékéről, ahonnan éppen a Badacsony van szemben, de jól látszik a keszthelyi-hegység, a Gulács és a Tóti-hegy, valamint mögöttük a Csobánc és a Szent György-hegy is. Télen sem kevésbé szép, mit az év bármely más szakában. Sőt, ha kicsit már jegesedik a víz a part mentén, még különlegesebb az élmény, hiszen az uralkodó északi szél a túlsó parton rakja egymásra a jégtáblákat. Az északi parton élők akár csak a látvány és egy séta kedvéért is átautóznak a túloldalra ilyenkor.

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!