Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 6., hétfő

A balatonakarattyi benzinkútról is fieztés nélkül távoztak az üzemanyagtolvajok

Üzemanyagtolvajok ellen emeltek vádat Veszprémben.

Vádat emeltek három férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás miatt Veszprémben, mert több mint 650 ezer forintnyi üzemanyagot loptak benzinkutakról.

A Veszprém Megyei Főügyészség pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ügy fő vádlottja egy 27 éves férfi, akinek egy 25 és egy 30 éves társa is volt, előbbi nyolc, utóbbi három alkalommal vett részt a bűncselekmények elkövetésében.

A 27 éves férfi 2018 augusztusától 2019 januárjáig huszonhat, az ország különböző pontjain lévő – budapesti, fóti, érdi, százhalombattai, diósdi, székesfehérvári, balatonakarattyai, győri, győrújbaráti, az M3-as autópályán Polgárnál álló, valamint nagyvázsonyi – benzinkutakról távozott úgy, hogy az általa vagy az ott tankolt üzemanyagért nem fizetett.

A vádlottak sokszor kannákba is tankolták a dieselt vagy benzint – tették hozzá.

Mindhárom elkövető volt már büntetve, a 30 éves férfit alig két hónappal az első üzemanyaglopása előtt ítélték végrehajtandó börtönbüntetésre más jellegű bűncselekmények miatt.

A Veszprémi Járási Ügyészség mindhárom férfire végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságon – közölték.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!