A Balaton partjára születtem, pont három perc gyaloglásra a parttól.
Persze nekem természetes mind a mai napig a víz, vagy télen a jég látványa és igazán fel sem nagyon fogom, hogy milyen lehet nem itt lakni.
A balatoni embernek már távolság, ha a hetes út másik oldalára kell költöznie, hiába csak kétszáz méter az, de akkor is már távol van a víztől…
A balatoni ember, ha nyaralni megy – sokak szerint minek megy, ha már eleve nyaralóhelyen van az állandó lakcíme – akkor is mindig olyat választ, ahol kapcsolatban lehet valamiféle vízfelülettel.
Mindegy az, hogy medence formájában, vagy folyó közelében, vagy legyen az akár tenger, esetleg óceán, de biztos vagyok abban, hogy egy ízig -vérig balatoni lakos soha nem megy úgy sehova, hogy legalább egy csobbanó ne legyen közvetlen a szállása közelében.
Persze, aki itt született, neki soha sem büdös a víz! Legfeljebb halszagú, vagy szélfútta, esetleg eső illatú, vagy testes lápszagú, de soha sem érzi azt kellemetlennek.
Hisz a hazája illata, ami hozzátartozik létéhez.
Amikor Budapestre jártam fel vonattal iskolába és jöttem hazafelé, szinte mindig az ablakban lógtam, hogy mikor látom már meg a vizet…és én akkor már otthon éreztem magam! Abban a szent pillanatban, amikor Aligánál kibukkant a Balaton.
A Balaton mindent tudott rólam! A partjára mentem örömemben és oda húzott a szívem, amikor is az a szív tele volt fájdalommal vagy épp csalódással.
Viszont a Balaton soha nem okozott csalódást: mindig ugyanott volt, úgy éreztem, hogy mindig vár, és minden alkalommal másnak láttam.
A balatoni ember lemegy a partra akkor is, ha nem szikrázik a nap, ha épp nem április van, vagy nincs nyár, vagy fagy, hogy korcsolyázhasson…szóval a Balaton novemberben is Balaton, és sosem láttam olyan csodás viharfelhőket, mint Tihany felett márciusban.
Lehet retrónak nevezni a déli partot, lehet, hogy nem itt készül a világ legjobb lángosa, lehet, hogy a nyáron a parton felbukkanó cirkuszsátrak már megvannak vagy 40 éve, de egy egészen biztos, hogy a naplemente sehol sem olyan csodás, mint Fonyódnál!
Ölelkezős, terveket szövögetős, összebújós, csókkal búcsúztatott naplemente!
Itt aztán, lehet kérem szelfizni!
Én természetesen a Balatonban tanultam meg úszni és rajta korcsolyázni, még emlékszem arra a csúnya barna korcsolyára, ami az első volt! Apa egyik munkatársa adta először csak kölcsön, hogy hadd szokja a gyerek (én), aztán valahogy a lábamon maradt. Tizennégy éves koromban aztán megkaptam az első igazi, csajos, fehér korimat, ami mind a mai napig a korcsolyám! Hitték volna? Pedig igencsak sokat használtam az első években, az már biztos!
Sajnos az utóbbi évtizedekben már csak három-négy évente fagy be a víz, az én fiatalkoromban szinte minden télen csontra fagyott! A víz is, meg mi is korcsolyázás közben.
Szerintem idén sem fog befagyni, bár erre még nem fogadnék, mert vannak még csodák!
És, hogy milyen a jó balatoni ponty? Olyan jót még soha nem ettek! Édes, omlós, szaftos… rántva, krumplipürével pedig a mennyekbe emel!
Annak idején édesapánknak volt egy horgász haverja, aki rendszeresen szállította a felesleget hozzánk. Bár a végén már azt gondolta a család, hogy csak nekünk horgászik, mert volt olyan eset, hogy kb. négyféle halat hozott egy héten belül.
Apa – talán pont ezért – már igen-igen válogatós lett a halak tekintetében. Azokat a halakat, melyeket túl kövérnek talált, fogyóztatta. Hogy? Hát a családi fürdőkádban! Napokig úsztatta őket a kádban, hogy lefogyjanak. És hogy mi hogy fürödtünk? Hát, egy erre rendszeresített óriási tésztaszűrővel fürdési idő előtt ki lettek halászva, bele a szennyes dézsába, majd jött a család szép sorban és tisztálkodott a kádban – miután anyukám a kádat először kisikálta!
Majd újra tiszta hideg víz és jöhettek vissza a halak!
Máig nem értem, hogy eleve miért nem a szennyes dézsában tartotta őket apám! Teljesen logikátlannak tűnik, persze az is igaz, hogy a dézsa nem volt akkora, mint a kád, így talán az oxigén is könnyebben fogyott volna belőle. Bár ez már utólagos okoskodás!
De mi igen jó vacsorákat ettünk a társasházi fürdőkádból!
Szóval ez az én Balatonom! És persze, mindenki Balatonja!
Ami élményt, megnyugvást, szórakozást, sportot ad és persze táplál is.
Ezért IS szeretem a Balatont, és száz és száz dologért, amikről megpróbálok hétről hétre írni NEKTEK…
Madarász Ildikó
Iratkozz fel a Balaton Televízió Youtube csatornájára, ahol Ildikó főzőműsorait is láthatod!
